Marek Hemmann live by HI!FLY & NVC

Avatar photo
2013.02.6., 9:02

Marek Hemmann első magyarországi látogatása egyben a HI!FLY és NVC rendezvényszervező csapatok első kollaborációja, mely az Akvárium klubban kerül megrendezésre.


Az NVC nyolc, a HI!FLY három éve tevékenykedik aktívan az elektronikus zenei életben, és olyan neveket szállítottak a budapesti éjszakába, mint Ellen Allien, James Holden, Paul Kalkbrenner vagy Reboot, Nick Curly és Karotte.

Marek Hemmann a ’90-es évek elején kezdett zenével foglalkozni, első hangszere egy gitár volt. Ám ennek a spektruma hamar szűkösnek bizonyult számára, és belevetette magát a samplerek és szintetizátorok világába. Így lehetősége nyílt olyan hangok előállítására, melyet emberi fül még sosem tapasztalt. A techno partik lüktetése a ’90-es évek végén ejtette rabul, de az első élő fellépéséig még évek teltek el, ezalatt a saját és lakótársai szórakoztatására készített zenéket.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Marek Hemmann hangzása funky minimal techno, melyben rengeteg a tér más zenei elemeknek is. A Freude Am Tanzen kiadónál jelent meg első albuma In Between címmel, de előtte már olyan címkéken is megtalálhattuk nevét, mint a Raum…Musik vagy az Upon You Records. Tavaly Marian néven jelentkezett új albummal, ez volt az Only Our Hearts To Lose. Saját zenék mellett remixeket is készít, többek közt olyan előadóknak, mint Niconé & Sascha Braemer, Oliver Koletzki & Fran, Kollektiv Turmstrasse vagy Monika Kruse.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Marek Hemmann live by HI!FLY & NVC
Időpont: 2013. február 8. (péntek) 22:00
Helyszín: Akvárium Klub
Belépő: 3000 Ft, elővét: 2500 Ft

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás