Avatar photo
2017.06.8., 18:59

Már csak ezért sem lesznek idén kordonok a Budapest Pride-on

Idén július 8-án rendezik meg a Budapest Pride-ot, az elfogadás és békés együttélés mellett a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek felvonulását. A résztvevők a Kossuth téren fognak gyülekezni, a felvonulást pedig – a tervek szerint – ezúttal kordonok nélkül rendezik meg.

A magas költségekkel járó rendőri készültség túl nagy ára annak, hogy agresszív radikálisoknak szabadidős programot biztosítson. Az elmúlt évek felvonulásai bebizonyították: a Budapest Pride-ot a rendőrség szakszerű fellépése és a nagyszámú menetkísérő aktivista munkája hatékonyan tudja biztosítani, folyamatos és teljes kordonos útlezárás nélkül is.

A menetet minden eddiginél több, 250 menetkísérő önkéntes biztosítja, arról pedig, hogy minden esetleges atrocitás felvételre kerüljön és szabálysértések, bűncselekmények esetén eljárás induljon, közel 50 kamerás jogi megfigyelő gondoskodik.

Az, ahogyan egy szélsőjobboldali szervezet a Budapest Pride Felvonulást kívánja elhallgattatni és megfélemlíteni, nem különbözik attól, ahogy leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek hallgatásra és félelemre kényszerülnek a mindannapjaikban; családtagok, kollégák, szomszédok és idegenek előtt, hogy elkerüljük a megbélyegzést vagy akár bántalmazást. A beletörődés a bujkálásba, a megalkuvás az elrejtőzéssel talán biztonságosnak tűnik, de ez a biztonság csak látszat, sőt, még a szabadságunkat is elveszítjük vele. Ugyanez igaz a kordonokra is – mondta el Karlik Cintia, a Budapest Pride sajtószóvivője. Hozzátette:

a biztonságot nem a lezárás jelenti, hanem az, ha nemet mondunk a megfélemlítésre és erőszakra.

A szervezők szerint az erőszakos ellentüntetők nem kényszeríthetnek olyan biztosítási módszereket a rendőrségre, ami a résztvevőket akadályozza a menethez való későbbi csatlakozásban, ráadásul költségesebb, és a felvonuláson részt nem vevők közlekedését is indokolatlanul kényelmetlenné teszi.

A Szivárvány Misszió Alapítvány meggyőződése, hogy a magas költségekkel járó rendőri készültség túl nagy ára annak, hogy agresszív radikálisoknak szabadidős programot biztosítson. – Nagy Szilviának, az alapítvány elnökének 2012-ben tett kijelentései ma is megállják a helyüket.

A Budapest Pride Felvonulás mérete az elmúlt években megnégyszereződött. Segíts, hogy tudjanak járművet indítani, színpadot állítani és a biztosítást megoldani, hogy ezzel még szabadabb legyen a Budapest Pride! Így nyerhetnek értelmet az erőfeszítéseink, az egész éves előkészület és 300 önkéntes munkája. Támogasd a felvonulást ezen a linken

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Olvasd el, mit mondanak a magyar zenészek, tervezők, alkotóművészek és barátaink a Budapest Pride-ról:
phenom'enon x PRIDE: Nézd meg, mi van a szivárványon túl!

Címkék: ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás