Már meghallgathatod a Suede visszatérő albumát

Avatar photo
2016.01.26., 17:52

Az alternatív, kísérletező rockzenéjéről híres Suede csapata több mint negyed évszázada, 1989-ben alakult. Hosszú sikeres évek és öt stúdióalbum után a zenekar 2003 decemberében egy maratoni koncerten jelentette be a feloszlását, Brett Anderson mégis arra is tett utalást, hogy a zenekar nem örökre tűnik el a süllyesztőben.

suede

„Szeretném ha tudnátok, lesz még ennek a bandának lemeze, csak nem most…”

A szomorú hír után végül tíz év telt el, amikor 2013-ban a csapat egyfajta reunionként újabb kiadvánnyal jelentkezett. Most pedig a három évvel ezelőtt kiadott Bloodsports című album után itt a zenekar régóta áhított hetedik lemeze, a Night Thoughts, ami alig pár napja került a boltokba szimpla korongos, illetve deluxe-kiadásban.

Suede_NightThoughts1

A vérbeli, igazi rockhangulatú, lendületes anyag egy CD-s verziója tizenkét felvételt, a kibővített változat pedig egy ráadás DVD-t is tartalmaz, amire a Roger Sargent által rendezett Night Thoughts című film került fel teljes hosszúságában.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hallgasd meg a Suede teljes Night Thoughts lemezét itt:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás