Majdnem híresek a színpadon is – Musical készül a kultuszfilmből

Avatar photo
2018.09.27., 16:47

Aki valaha is rajongott a rockzenéért, annak nem kell bemutatni a Majdnem híres című filmet. A Cameron Crowe által életre hívott, a saját fiatalkorán alapuló kultuszművet az Oscar-díjas rendező most színpadra álmodta, nem is akárhogyan: musical készül a zenekar és a bakfis újságíró turnéjáról, a produkciós gárdában feltűnő nevek pedig már előzetesen abszolút sikert ígérnek.

 
 

A szex, drog, rock’n’roll életérzést már sokan, sokféleképpen igyekeztek megjeleníteni a filmvásznon. A tucatnyi kisebb-nagyobb sikeres mű között azonban mindenképpen kiemelkedő a Majdnem híres (Almost Famous) című alkotás.

A 2000-ben forgatott mozi a hetvenes évek Amerikájának zenei undergroundjába cipel le minket, ahol a Led Zeppelin hátszelén mindenféle zenekar igyekszik a mainstream felé törni.

Ezen bandák egyike a Stillwater is, amely a nyakába kap egy lelkes, ám tapasztatlan kiskamaszt William Miller (Patrick Fugit) személyében, aki egy, még a profiknak is kihívást jelentő megbízással a zsebében érkezik a zenekarhoz: az Egyesült Államok legelismertebb zenei magazinja, a Rolling Stone kéri fel az elszánt, de eddig csak a helyi lapokban publikáló Williamet, hogy kísérje el a már majdnem híres Stillwater nevű rockbandát soron következő turnéjára, és kanyarítson egy jó kis sztorit a zenekarról. William nemcsak lelkes, de jól is ír, és mindent tud a rockzenéről, a feltörekvő Stillwaternek pedig jól jönne egy Rolling Stone-címlap, így beleegyeznek, hogy egy gimnazista srác dokumentálja a turné minden egyes percét.

A sztori innentől válik egyébként izgalmassá, de nem spoilereznék, elég az hozzá, hogy van benne minden, amit az ember elképzel egy rockbanda turnéjáról: szex, drog, rock and roll, gruppie-k, bulik és balhék, mindez zseniális dalokra felhúzva.

És ha már az elmúlt évtized kulcsfontosságú filmjét a zene viszi előre, szinte adja magát az ötlet, hogy musical készüljön a Majdnem híresből.

A film producere és rendezője, Cameron Crowe – aki a legjobb forgatókönyvnek járó Oscar-díjat vihette haza a Stillwater turnéjáért – a minap saját Twitter-oldalán tett közzé egy videót, amelyen Tom Kitt zeneszerző zongorázza a film betétdalát.

Crowe aztán stílusosan a Rolling Stone magazinnak adott interjújában elmondta, hogy már évek óta tervezik a musical életre hívását. A munka során, amelyet a rendező sokkal inkább egy új kihívásként, mintsem tényleges munkaként él meg, a legfontosabb kérdés továbbra is az marad:

„Te mit szeretsz a zenében?”

Azt, hogy a musical mikor kerül színpadra, még nem tudni, de annyi biztos, hogy a rendezői székben az a Jeremy Herrin fog ülni, aki korunk egyik legismertebb színházi rendezője. Neki köszönhetjük például Shakespeare Sok hűhó semmiért című drámájának abszolút modern újraértelmezését.

Zeneszerzőként Tom Kitt nevét kell megjegyeznünk, aki a Spongyabob és a Tökéletes hang című filmek zenéjéért is felel, de aki elsősorban a Green Day-albumok – például a 21st Centruy Breakdown vagy az ¡Uno! – hátlapjáról lehet ismerős. A dalok szövegét Crowe és Kitt pedig együtt prezentálják majd.

(Forrás: Pitchfork, Rolling Stone)

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás