Csóka Ági
2019.06.3., 21:48

Magyarok jelentkezését várja a cseh fotós, aki korábban a berlinieket is levetkőztette otthonukban

Emlékszik valaki a cseh fotósra, aki Berlinben készített képgyűjteményt helyiekről, saját otthonukban és – itt jön a csavar – anyaszült meztelenül? A később könyv formájában is életre kelt Daily Portrait Berlin megálmodója, Martin Gabriel Pavel nem horgonyozott le a német fővárosban: most mit ad ég, épp Budapesten időzik egy darabig, miközben egy egészen hasonló projekten dolgozik. Ebben ráadásul bárki részt vehet, aki érzi magában a bátorságot ahhoz, hogy a művészet jegyében ledobja magáról a ruhát – cikkünkből kiderülnek a részletek, amelyeket maga a fotóművész osztott meg velünk.

 
 

Martin Gabriel Pavel ezúttal Kelet-Közép-Európa városait térképezi fel, elsősorban azok külvárosi, indusztriális arcait és meztelen valójukat a helyi lakosokon keresztül. A berlini projekttel szemben most nem láncreakcióban készülnek a fotók: az összes képet a cseh fotós készíti, és Budapest előtt Pozsonyban és Brnóban töltött el pár hónapot, fővárosunk után pedig utolsó állomása, Bécs felé veszi az irányt.

Mind a négy városban 100-100 képet készít kül-és beltéri helyszíneken a városok legkülönbözőbb lakóiról. A helyek sokszínűsége mellett azonban egy dolog közös a sorozat képeiben: a fotóalanyok mindegyike meztelenül pózol a kamerának.

 
 
 
 
 
 

A művész első számú missziója, hogy a pucér test szexualizálásával szembemenjen, és az intim, meghitt környezetekben, de akár az indusztriális, külvárosi kontextusban is a legtermészetesebb formájában mutassa be az embert és ezáltal a városok igazi arcát.

 
 
 
 

A képsorozat célja, hogy a helyiek meztelen testén keresztül ismertesse meg a városok érzetét és atmoszféráját. Ez egy kaland és a kreatív határok feszegetése.

 
 
 
 

A projekt végére elkészülő 400 fotóból pedig előreláthatólag 2020 elején könyv is készül. Budapesten már 40 kép megszületett, de még hatvan modellre szüksége lenne a fotósnak, aki július közepéig tervez a városban maradni.

 
 
 
 
 
 

Ha valaki úgy érzi, hogy azonosulni tud a projekt mondanivalójával, esetleg elhagyná a komfortzónáját, és egy kis tabudöntögetéssel részt venne a meztelenség normalizálásában, írjon bátran Martin Gabriel Pavelnek a portraitdaily@gmail.com címre. A fotós nemtől, testalkattól és bármi egyéb kikötéstől mentesen várja a jelentkezőket, hogy egy minél sokszínűbb és változatosabb képet kapjon és mutathasson be Budapestről is. A modellek eldönthetik, hogy kültéri vagy beltéri helyszínt szeretnének, az egyetlen feltétel az, hogy 18 év felettiek legyenek.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A projekt már elkészült képeit ezen az Instán nézhetitek meg.

Fotók: Martin Gabriel Pavel

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás