LOVE’n’GO

Avatar photo
2013.01.31., 16:49

A Duda Éva Társulat akció-performansz sorozatának egyik újabb állomása a LOVE’n Go, melynek origója a megújult Átrium Film-Színház, vagyis a hozzá kapcsolódó történetek.


A sorozat korábbi estjeiben is eredendően az aktuális témák domináltak, cinikusan vagy éppen tiltakozva, lazán vagy kötötten improvizálva, naivitással és humorral. Mostani, új előadásunk anyagát a korábbi nézők, látogatók, egykori munkatársak, járókelők, vidám vagy szomorú, emlékeiből dolgozzuk fel, körüljárva elsősorban a szerelem bűvkörét. Az alkotók a beküldött történetekből dolgoznak fel néhányat erre az estre, így a múlt életre kel. Konkrétumok és fikció, Love’n Go!

A Duda Éva Társulat a 2009 / 2010-es színházi évad során formálódott önálló együttessé a koreográfus kezdeményezésére, aki független alkotóként és számos színházi műfajban alkotó művészként, nagyszínpadi és kis létszámú progresszív előadások koreográfusaként vált ismertté.
Az alkotó 2009 őszén bemutatott Lunatika című díjnyertes előadását követően hívta életre önálló formációját. Az együttes 3 év alatt az ország egyik legdinamikusabban fejlődő, markáns arculatú kortárs tánc társulatává nőtte ki magát. Az alkotó közösségnek is tekinthető együttes gyakori vendége hazai és nemzetközi rendezvényeknek és fesztiváloknak.

A társulat magját neves táncművészek és ifjú tehetségek alkotják: a pályájuk elején járó fiatal, lendületes előadók, valamint komoly szakmai múlttal rendelkező, neves művészek dolgoznak együtt és hatnak egymásra. A társulatot éppen a tagok sokrétű tapasztalatának köszönhetően energikus, szuggesztív előadói jelenlét és magas szintű technikai tudás jellemzi.

Az együttes munkáiban szembetűnő az a specifikus mozgásvilág, melynek sajátossága a dinamizmus, a tördeltség, a váratlan mozdulatlanság és a hirtelen újrakezdés. Előadásaik jellemzője az erőteljes fizikalitás, a gyakori kontakt és intenzív partnering elemek használata, érzékeny és drasztikus reakciók, de a fanyar humor is, melyeknek központi témája többnyire az ember és közösség viszonyait vizsgálja. A szituáció-centrikus szerkesztés és a személyes, emocionális létállapotokból táplálkozó ’testbeszéd’ ezáltal expresszív és értelmezhető, valamint attraktív és progresszív motívumrendszerré válik.

Az újító törekvésű kísérletezés mellett a tiszta kommunikáció, a kreatív és személyes megoldások, valamint a minőség a társulat védjegyei. A nézőkkel való intenzív kapcsolat pedig az előadók számára lételem és motiváció.

Bemutató: 2013. február 5. 20h, Átrium Film-Színház
Az előadásról bővebben itt olvashattok.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás