Phenom’ Line-Up: Cloud 9+

Avatar photo
2014.01.8., 16:00

Valami lehet ezekkel a fényekkel, hiszen Kanye West és Katy B után most a hazai rockstep nagyhatalom, a Cloud 9+ is megszólal a témában. Új, Lights című videójuk amellett, hogy tökéletes imidzsklip, letisztult szövegével és fülbemászó dallamaival 2014 egyik első hivatalos slágere.

A Cloud 9+ Supernova című első videóklipje tavaly ilyenkor robbant be a zenei univerzumba, felüdülést hozva az izgalmas koncepciókra éhező hazai hallgatóság számára. Az élőhangszeres rockot/hiphopot és az elektronikus drum and basst/dubstepet keverő zenekar következő klipje a Breathe In-hez készült, ami a hazai zenei televíziók és rádió állomások mellett még reklámzeneként is helyet kapott.

A zenekar újító voltán túl másik nagy aduja, hogy óriási bulit csinál élőben. 2013-ban adott számtalan koncertjének köszönhetően a Cloud 9+ a budapesti és a vidéki közönséget is meghódította. A banda fellépett önállóan az A38-on, a Pecsában a Punnany Massif, illetve a Parkban a Brains előtt, ősszel pedig a Compact Discót kísérte el lemezbemutató turnéjuk állomásaira.

A videó letisztult képi világával nagyszerűen harmonizál a Lights feszes dob és basszus alapja és masszív elektronikája, miközben a két frontember dallamos éneke és dinamikus rapje koronázza meg a produkciót.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Cloud 9+ előző sikerdalának, a Breathe Innek videója:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás