Lemezváró: 10 éves az első Keane-album, jöhet a válogatás!

Avatar photo
2013.08.19., 20:15

Majdnem 10 évvel ezelőtt, egészen pontosan 2004-ben jelent meg a Keane első lemeze, a Hopes and Fears, amely egy később igazán sikeressé váló karrier kezdetét jelentette. A brit lemezeladási listák élét mindegyik albumával, illetve egy EP-jével is megmászó brit (mára már) kvartett elérkezettnek látta az idejét, hogy egy válogatáslemezzel foglalja össze eddigi munkásságát: november 11-én jelenik meg a Best Of Keane, melyről most összeszedjük a legfontosabb tudnivalókat, illetve kicsit mi is visszatekintünk pályájukra!


keane

A kezdetben még csak háromtagúként (Tom Chaplin, Richard Hughes, Tim Rice-Oxley) működő formáció története 1997-re nyúlik vissza. Rice-Oxley először Hughes és Dominic Scott társaságában megalapította a The Lotus Eaterst afféle cover bandként, és kitartott csapata mellett, ugyanis nem sokkal később visszautasította Chris Martin ajánlatát, és végül nem csatlakozott a Coldplay-hez. Ezután érkezett Tom Chaplin, illetve a névváltás Cherry Keane-re, majd hamarosan ezt is lerövidítették a ma ismert formára. A zenészek elkezdtek koncertezni, és ebből az időszakból is maradtak fenn olyan régi felvételek, mint pl. az alábbi, 1999-ből származó, félórás videó:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Albummal csak 2004-ben tűntek fel a zenészek: a Hopes and Fearsről aztán olyan időtálló slágereket szállítottak, mint az Everybody’s Changing vagy a Somewhere Only We Know, illetve rögtön a listák élére ugrottak. Ezzel a lemezzel már rögtön a karrierjük kezdetén bezsebelhették a legjobb albumnak járó díjat a Q Awards és Brit Awards gáláján, valamint a billentyűs Tim Rice-Oxley-t Ivor Novello-díjjal tüntették ki, mint az év legjobb dalszerzője.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Keane könnyen befutott a pop-rock mezsgyéjén egyensúlyozó stílusának köszönhetően. A hamar jött hírnév pedig nem apadt el, és a Hopes and Fears sikerét folytatni tudták második albumukkal, a 2006-ban megjelenő Under The Iron Sea-vel. Jöhetett az emlékezetes, kamerát hullámvasutaztató videoklippel az Is It Any Wonder?, a Nothing In My Way vagy a Crystal Ball, és az a bizonyos szekér csak futott tovább.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

2008 a változás éve volt, legalábbis zeneileg. Jött ugyanis a Perfect Symmetry, ami szakított a Keane korábbi hangzásvilágával, és inkább a szintisebb, poposabb vizek felé evezett. Az alapvetően inkább melankolikus, komorabb hangvételű együttestől meglepő húzás volt ez a színesnek, üdének beállított album, melyhez kapcsolódóan a srácokon is átment a stylist, és alaposan felvarrták az imidzsüket. Ekkor egyébként már feltűnt a háttérben az a Jesse Quin, aki itt még csak a stúdiómunkálatok és a fellépések idején tartott a Keane alapítóival. Füleinket először a Spirallinggel támadták, és talán ez is maradt a legemlékezetesebb a kislemezek közül. Változás ide vagy oda, sorban a harmadik lemezükkel lettek elsők a briteknél, és ez továbbra is szép reményeket vetített.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Egy mondat erejéig érdemes megemlékezni a Night Train EP-ről is, ami – tartva a szokásos kétéves váratást – 2010-ben jelent meg, és nyolc számával akár már rendes albumnak is minősülhetett volna, de végül mégsem került ebbe a státuszba. Hangzásban a Perfect Symmetry-hez közelített, de tény, hogy több stílusba belehörpintett, és Keane tagjai alaposan kikísérletezhették magukat. A Night Train korszakából talán a Stop For A Minute c. K’Naannel közös szerzemény a legemlékezetesebb, maga az EP pedig ismét első helyen landolt a brit listákon.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Perfect Symmetry után négy évet kellett várni a következő nagylemezre, de 2012-ben újult erővel, valamint egy régi-új taggal kiegészülve tértek vissza, hiszen Jesse Quin a háttérből teljes jogú negyedik taggá lépett elő. Új lemezük, az egyik legszebb borítóval rendelkező Strangeland (kritikánk itt olvasható) visszanyúlt a régi hangzáshoz, ugyanakkor friss is tudott maradni, és így látták ezt a rajongók is, hiszen a Keane újfent a csúcson lyukadt ki a briteknél (is). Kellemesen hatottak a Silenced By The Night, a Q Awardson a legjobb videoklip díját megnyerő Disconnected és a Sovereign Light Café dallamai. A lemezhez kapcsolódóan minden eddiginél nagyobb turnéra indultak, melynek során végre Magyarországra is eljutottak (koncertbeszámolónk is van az estéről).

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Itt tartunk most, és a Hopes and Fears tízéves évfordulója alkalmából az együttes idejét látta összefoglalni az eddigi életutat. November 11-én fog megjelenni a Best Of Keane, amelynek normál verzióján húsz szám fog helyet kapni, köztük kettő vadonatúj szerzeménnyel (Higher Than The Sun, Won’t Be Broken). Íme a dallista:

1. Everybody’s Changing
2. Somewhere Only We Know
3. Bend and Break
4. Bedshaped
5. This Is The Last Time
6. Atlantic
7. Is It Any Wonder?
8. Nothing In My Way
9. Hamburg Song
10. Crystal Ball
11. A Bad Dream
12. Try Again
13. Spiralling
14. Perfect Symmetry
15. My Shadow
16. Silenced By The Night
17. Disconnected
18. Sovereign Light Café
19. Higher Than The Sun
20. Won’t Be Broken

A deluxe kiadásra a B-oldalas számok kerülnek, köztük egy eddig még kiadatlannal (Russian Farmer’s Song). A teljes lista:

1. Snowed Under
2. Walnut Tree
3. Fly To Me
4. To The End Of The Earth
5. The Way You Want It
6. Something In Me Was Dying
7. Allemande
8. Let It Slide
9. He Used To Be A Lovely Boy
10. Thin Air
11. The Iron Sea (Magic Shop Version)
12. Maybe I Can Change
13. Time To Go
14. Staring At The Ceiling
15. Myth
16. Difficult Child
17. Sea Fog (Live in Mexico City)
18. Russian Farmer’s Song

Készült egy kis kedvcsináló összefoglaló is az új válogatáslemezhez:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Emellé várható még egy különleges akusztikus DVD kiadás is (ez a „super deluxe edition” része lesz), melyhez a rajongók segítségét kérik a Keane tagjai. Ezen a linken lehetőség nyílik arra, hogy mindenki szavazhasson egy kedvenc dalára, így alakítva a végleges setlistet. A voksolók közül 1000 rajongó nevét véletlenszerűen kiválasztják, és ők majd a stáblistára kerülnek, valamint 10 szerencsés egy páros belépőt nyerhet az augusztus 26-i londoni akusztikus koncertre, ahol ezt a bizonyos DVD-t rögzítik.

És végezetül, ezt a borítót kell vadászni a polcokon:

keane

Összeállította: Varju Kitti

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás