Legújabb EP-jét is bemutatja első magyarországi koncertjén az X Ambassadors

Avatar photo
2020.03.3., 21:06

Szilveszterkor a Times Square-en lépett fel, majd az X Ambassadors világ körüli turnéra indult tavaly megjelent, Orion című nagylemezével. Az amerikai modern rock csapat március 8-án először érkezik Magyarországra, ráadásul szinte a premierrel egy időben legújabb EP-je dalait is eljátssza a magyar közönségnek a Barba Negra Music Clubban.

 
 

Közönségcentrikusság, jótékonykodás, fontos társadalmi üzenetek és mindent elsöprő lendület – leginkább ezeket a szavakat szokták kiemelni az X Ambassadors kapcsán. A 2009-ben alakult zenekarra szinte azonnal felfigyelt a szakma, köztük olyan előadók, mint a kanadai Valerie Anne Poxleitner, azaz Lights, vagy az Imagine Dragons frontembere, Dan Reynolds, akinek többek között nagykiadós szerződésüket is köszönhetik a srácok, de Eminemmel is dolgoztak együtt. Legnagyobb slágerük a már 200 millió megtekintés felett tartó Renegades, de az Unsteady vagy Jamie N Commons-szal közösen készített Jungle is hamar kiemelt játszásokat ért el.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Tavaly megjelent második nagylemezükre, az Orionra mintegy négy évet kellett várniuk a rajongóknak. Az album dalai az emberi tapasztalatok széles skáláját ölelik fel, a testvéri kapcsolatoktól az életünkben megjelenő akadályokig. A Boom, a Hey Child és a Hold You Down hamar közönségkedvenccé váltak, utóbbi ráadásul a frontember, Sam Harris és testvére, a billentyűs Casey Harris szoros kapcsolatáról szól.

Tavaly májusban a Microsofttal közösen egy alkalmazást is kifejlesztettek, melynek segítségével a látássérültek is megtapasztalhatják a videoklipek élményét. Ez a téma nem véletlenül ennyire fontos a zenekarnak, Casey Harris ugyanis gyermekkorában a Senior-Loken szindróma következtében megvakult.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A zenekar március 8-án az Orion Tour keretében lép fel Budapesten, azonban várhatóan a két nappal korábban debütáló, Belong címet viselő EP-jéről is játszik majd. Ennek egyik dala, a nagyzenekari kísérettel íródott, Everything Sounds Like A Love Song azonban már most is meghallgatható. Sam Harris így nyilatkozott a szerzeményről:

Ez a szám arról az érzésről szól, amikor hiányzik életed szerelme. Amikor minden, amit látsz, hallasz, érzel rá emlékeztet, és arra, hogy milyen fájdalmas is ezt a sok szépséget látni, ha éppen összetört a szívünk. Olyan, mintha az egész univerzum veled játszana. Ezzel a dallal néhány kedvenc művészünk – Aretha, Marvin Gaye, Ray Charles, Joe Cocker, The Band, The Staples Singers – előtt is tisztelgünk, ők mindannyian az új kislemezünk anyagát is inspirálták.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az X Ambassadors tehát március 8-án a Barba Negra Music Clubban lép fel – Facebook-esemény itt!

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás