Biczó Andrea
2017.10.11., 14:36

„Legjobban kooperálni szeretek” – Prieger Zsolt-interjú (Anima Sound System)

Jövőre ünnepli huszonötödik születésnapját a Prieger Zsolt kreatív műhelyeként számontartott Anima Sound System. A felállásában folyamatosan változó, zeneileg pedig konstans az újat kereső formáció teljes gőzerővel készül a jubileumra. És még mielőtt azt hinnénk, hogy nosztalgikus múltidézésről van szó, a zenekar agytrösztje saját maga cáfol rá erre interjúnkban, amiben annyi különleges, innovatív projektet említ a közeljövőre, ami másnak a következő 25 évre is elég lenne.

Az Anima rengeteg felállásban létezett már. Mennyire tudatos ez a folytonos változás?

Amikor elkezdtem ezt az egészet csinálni, rengeteg másféle ambícióm is volt. Akartam csinálni színházat, filmrendező akartam lenni, és a mai napig írok verseket. Azt akartam, hogy mindenféle társterületből, na meg a rengeteg zenei és irodalmi hatásomból legyen egy csipetnyi abban, amit éppen csinálok. Én elsősorban rajongó, amolyan “hivatásos lelkesedő” vagyok, és csak utána alkotó. A mai napig keresem és kutatom az új zenéket, filmeket, irodalmi műveket. Ilyen szempontból megmaradtam egy lelkes kamasznak. És egy gyerek bizonyos életszakaszaiban bizonyos gyerekekkel játszik, utána pedig másikakkal. Nem feltétlenül az állandóság a legjobb ismérve a kreatív munkának. Az ember addig építi ezt a kis várat, csinosítja azt, amíg jól érzi magát benne, és amíg a kreatív energiáit sikerül összpontosítania, fókuszálnia.

Ez lehet, hogy nem egy popzenekar vezetéséhez illő attitűd, de én úgy vagyok ezzel, hogyha kicsit is nem érzem jól magam a bőrömben, egyből mást kezdek el csinálni.

Erősen hiszem, hogy így tudok izgalmas dolgokat létrehozni, és ami a leglényegesebb, a saját magam érdeklődését fenntartani, és nem egy rövid idő alatt unalmassá váló popklisében pancsolni, ahol évről évre, koncertről koncertre mindig ugyanazok a dalok ismétlődnek, ráadásul ugyanúgy. Ez nem jelenti azt, hogy időről időre ne térhetnének vissza bizonyos dalok, hiszen például az idén 20 éves ’68-at még mindig játsszuk. Igaz, egy új hangszerelésben, egy régi képi világot remixelő vizuállal, sokszor más és más énekhanggal – most legutóbb két fesztiválon pl. Bocskor Bíborkával adtuk elő. Ő például az Animán szocializálódott, és nőtt fel, mellesleg meg jó barátom, így a kígyó a saját farkába harap: van egy örök körforgás, és ebből egy folyamatos újjászületés.

Amikor egy új formációra kerül sor, akkor ilyenkor a fejedben már van ennek egy életútja?

Sosincs megtervezve pontosan. Mindig van egy megvalósítandó álmom, egy ötlethalmazom, aztán ez magától, na meg az adott feladatra választott munkatársaimtól “alakul valamivé”. Ebben az a jó, hogy az új emberek érkezésével váratlan események is történhetnek. Nagyon fontos, hogy a játszótársak nem játékeszközök, tehát ők ugyanúgy beleteszik önmagukat és a lelkesedésüket. Mushu Israel például a soul és a fekete hard-rock dolgait teszi bele a legújabb, erős technoelemeket felhasználó Anima-formációnkba, Said Tichiti a marokkói gyökereit, Bíborka pedig, ha éppen velünk van, a saját bíborkaságát hozza. Én is folyamatosan változom, tanulok tőlük,  ahogy ők is tanulnak ebben a műhelynek nevezhető valamiben, és akár megcsillanthatják olyan előadói vagy zeneszerzői színeiket, amiket esetleg az anyazenekarukban nem feltétlenül. Nekem fontos, hogy csináljanak önálló dolgokat, másokkal is dolgozzanak, hogy autonóm egyéniségek legyenek.

Nem elcsábítani akarok embereket működő közösségekből, hanem éppen azt szeretném, hogy ezek a közösségek kapcsolódjanak össze, és ezáltal hozzunk létre új, kreatív alkotásokat. Mozogjanak a pozitív energiák zenekarból zenekarba, embertől emberig, ez a lényeg.

Mennyire figyeled a feltörekvő művészeket? És van-e olyan, akivel még nem hozott össze a sors, de szívesen dolgoznál vele?

Rengeteg ilyen van, és vagyok annyira izgága, hogy folyamatosan újakat fedezzek fel magamnak. Jövőre leszünk negyedévszázadosak az Animával, és lesz egy nagyszabású lemez, amin kb. 40-50 előadó fog Anima-dalokat játszani Müller Pétertől a Supernemen és Erik Sumón át a Lóci játszikig. De tudnám napestig sorolni Iamyanktól kezdve a fiatal DJ-kig, producerekig vagy zenekarokig azokat, akikre hatással voltunk, és ők is hatással vannak ránk. Nem a műfaj, a stílus számít, hanem a hatás, a kreativitás és a karizma. Folyamatosan figyelemmel kísérem a hazai és a külföldi zenei történéseket is, amennyit az ember be tud fogadni, azzal megpróbálkozom. Próbálok friss maradni minden szempontból, és úgy érzem, hogy egyre nyitottabb és kísérletezőbb is vagyok, ahogy érek. Mindemellett a régi nagy kedvenceimet is ugyanúgy hallgatom, mint például a Talking Headst, a Clasht, Dylant vagy Mozartot, Chopint, Cabaret Voltaire-t, punk- és HC-előadókat, Kurtág Györgyöt és Bartókot. Ezek ugyanolyan hatással vannak rám azóta is, csak másféle fénytörésbe kerültek, más szegmensüket veszem elő mindig. Egy Bowie-életműből egyik évben a Station To Station, a másikban a Hunky Dory, harmadikban a Let’s Dance, a negyedikben pedig a Ziggy Stardust a fontos.

Egyszer az őrült, extravagáns attitűd, máskor a táncos ritmusok vagy a popköltészet, és ilyenkor a sokoldalú kedvenceim különböző életműrészletei vannak rám hatással. Szimbiózisban van az egész, ahogy az alkotás, úgy a zenehallgatás és a zenefelhasználás is.

Az előbb említettél egy jövőre megjelenő feldolgozáslemezt. Erről tudnál bővebben mesélni?

Mivel 25 éves lesz az Anima Sound System, annyit elárulhatok, hogy rengeteg dologgal készülünk: fellépésekkel, vendégeskedésekkel, különleges projektekkel. Ennek lesz része az, amit “25 év, 25 dal, 25 előadó” néven kezdtem el önmagamban érlelni, aztán két hét alatt lett belőle 40 dal és kb. 45 Anima-dalokat előadó művész. (nevet) De ez csak azt jelenti, hogy egyrészt az idősebb és fiatalabb zenei szereplők szeretik az Animát, másrészt az általad az elején említett sokszínűség egyes elemei jutnak el az emberekhez. Például egy csomó népdalénekes, akikkel a közelmúltban volt szerencsém kommunikálni, az Anima kezdeti korszakát szereti, amikor Bognár Szilvi énekelte a magyarországi roma, zsidó és erdélyi kultúrához közeli népdalokat. Van, aki a We Strike! harcosságát találta meg magának, van, aki a Gipsy Sound Clash kísérleti hangzását, van, aki a “Fanni-korszakból” (Prieger Fanni 8 évig volt az Anima énekesnője – a szerk.) a Tedd a napfényt be a számba című dalt tartja emblematikusnak, és van, aki a legújabb pörgős, technós vonalat szereti. Érdekes, hogy a különböző korszakok különböző szimpatizánsokat és közönséget neveltek. Nálunk nem egy kitartó, monolit közönség van, így a pályatársaink is különböző korszakainkat kapták el. A visszajelzések tehát azt mutatják, hogy ebből 3-4 lemeznyi anyag is születhet, aminek nagyon örülök, mert alig várom, hogy ízekre szedjék a dalainkat.

Október 21-én pedig a Café Budapest keretén belül fogtok fellépni a Cinematic Orchestra énekesnőjével, Heidi Vogellel. Honnan jött a kollaboráció ötlete?

Nem ez az első alkalom, hogy együtt dolgozunk. Az Open Your Eyes című dalban, ami a We Strike! lemezen szerepelt, Heidi már közreműködött, és felléptünk vele itthon és Londonban is. Az a dal egy elég nagy váltás volt, és ideológiájában köthető a jelenkori Animához is. Heidi egy fantasztikus gospelénekes, aki nagyon benne van ebben a jobb híján “vallásinak” nevezhető dalkultúrában. Csinálunk majd együtt 5-6 dalt, amiben lesz Dylan-feldolgozás is – ugyanis jövőre egy Dylan-lemezzel is készülünk, amin az Anima csak Dylan-dalokat fog újragondolni. De nem csak Heidi lesz ott október 21-én az Akváriumban, hanem Bocskor Bíborka, Kovács Zoli (Elefánt) és Telma Lincoln is, aki egy új felfedezés számunkra, egy csodálatos énekesnő, akivel a jövőben rendszeresen együtt fogunk dolgozni. De lesz velünk ütőhangszeres is, Molnár Ervin barátom, tehát rendesen ki fog bővülni a zenekar. Játszani fogunk mostani számokat is áthangszerelve, illetve régieket, miközben egy kicsit gospeles Jeruzsálem-hangulat fogja belengeni a koncertet.

Hogyan zajlanak a próbák? Hiszen ezt nyilván hagyományos módon nehéz lenne megoldani.

Dalok ide-oda küldözgetésével, alapok építésével. A feleségemmel csinálunk minden dalhoz a zenékhez hasonlóan megkomponált vizuált. Ez azt jelenti, hogy sokszor nem tudjuk, hogy a hangból jön a kép, vagy fordítva, és ezzel a gesztussal szintén ezt a színházias akciódússágot tesszük még elevenebbé. Ennyire élőnek, pezsgőnek az Anima körüli dolgokat régen éreztem, mint idén nyáron. Nagyszerű Bánkon, Orfűn, Cinefesten, Parkon vagyunk túl.

És lesz a Heidivel való kollaborációnak folytatása?

Igen, többségében lemezre vesszük azokat a számokat, amelyeknek 21-én lesz az ősbemutatójuk.

Szóval ez azt jelenti, hogy lesznek új Anima-lemezek is.

Most nagyjából öt lemeznyi anyag van fejben, gépben és koncertprogramon. Az egyiket Stockhausen Syndrome néven futtatjuk, ami az új program elektronikusabb, odacsapósabb, hosszabb, meditatívabb, közben pre-technós zenei alapra emlékeztető szövete. Van a Jerusalem My Love című albumpakk, amelyben egyrészt Heidi a főszereplő, amiből szintén lesznek dalok, amik sokkal lágyabbak, mégis táncolhatóak, egy jóval spirituálisabb dolog. Lesz a már említett Dylan-lemez, amin szintén lesznek meglepetésénekesek itthonról és külföldről. Régi elfogultságom Bob Dylan, valamikor órákig hallgatom egy nap, a feleségem rám is szól néha, hogy ebbe bele fogok dilizni. (nevet) Úgyhogy ezt valahogy ki kell adnom magamból, és ennek a legjobb módja, ha átszűröm magamon, és maradnak azok a Dylan-dalok, amik a legjobb hatással voltak rám és persze a korra. És akkor lesz az eddig elég titkosan kezelt 25 éves nagy Anima-lemez, amin mások fogják a dalainkat előadni a 30Y-tól kezdve a Biebersig, a Cloud9+-tól népzenekarokig, az Erik Sumótól a Bootsie Quartetig.

Mi történt, ért valami különleges inspiráció, hogy ennyi projektet indítottál el egyszerre?

Mindig is sok dolog volt párhuzamosan az életemben, bár ennyire intenzíven talán nem alkottam még. Az Anima mellett sok minden más izgalmas munka is van, a nyáron csináltuk például a Refraime programot Kaposvárott, ahol Vivaldit adaptáltunk mai szituációban, illetve a 30Y, az Akkezdet Phiai és az Elefánt szólistáival dolgoztunk együtt. Ez egy nagyon komoly, több hónapos alkotást igénylő projekt volt. Közben könyvet is írok magyar dalokról, ami szintén jövőre fog megjelenni. A magyar dal történetét írom meg, 1907-től 2017-ig évente egy-egy dalról szóló esszével. Szóval mindig is sok mindenbe vágtam a fejszémet, maximum nem volt ennyire szem előtt. De az tény, hogy most van egy felfokozott szellemi izgalom, és ehhez remek partnereim vannak. Akár a belső magról beszélünk, akár az aktuális vendégekről, akikkel nagyjából egy nap alatt leszünk együttműködő barátok is. Ez egyszerre szerencse és kegyelem.

És hogy választod ki magad mellé ezeket az embereket? 

Sokszor csak az élet hozza így, például a feldolgozáslemez kapcsán rengeteg emberrel fogunk együtt dolgozni, ami további közös munkát, remixeket, vendégeskedéseket, kooperációkat hoz majd magával. De van, amikor megtetszik valakinek a munkája, és megkeresem.

Legjobban kooperálni szeretek, nincs ennél boldogítóbb tevékenység. Utálok a saját levemben főni.

Miközben folyamatosan mentek előre, elkezdődött a múltbeli munkásságotok feldolgozása is, aminek első állomása egy tavaly, az ötvenedik születésnapod alkalmából kiadott karrieráttekintő lemez, a Prieger50 volt. Erről mit kell tudni?

Az a jó ebben a lemezben, hogy több olyan dolog szerepel rajta, ami eddig nem jelent meg. Például az első projektem, az ÉV, amit még szombathelyi főiskolásként csináltam a barátaimmal a ’90-es években, amikor teljesen más volt minden. Majdnem rapdumák, diázás, elektronika, kísérletezés és üstdobolás, kb. ez volt az ÉV. Mindez majdnem 30 év elteltével teljes erővel köszön vissza a mostani dolgaimban. Az utolsó dal pedig – amihez egy klip is tartozik –, az Sebő Ferenc (akinek a zenéjén felnőttem) felkérésére született. Ez egy Weöres Sándor-vers, amit még gyerekkoromban az óvodában szavaltam. Szóval van benne egy folytonosság, és inkább azok a dalok kerültek rá erre a lemezre, amelyek kísérletezőek. Kerültük azokat, amik mondjuk rádiós listavezető számok voltak, és így kb. mindenki ismeri őket. A Prieger50 album inkább arról szól, hogy a dalok mindig is kísérletek eredményei voltak, hogy sokszor csak egy vicces ötletként indultak, és senki nem gondolta volna, hogy úgynevezett “slágerek” lesznek belőlük. Azt akartam, hogy egy mélyebb tónusú lemez legyen, ahol a kísérletező ötletgazdagság van előtérben. Amiképpen az “új”, ki tudja hányadik Animában is.

Most nagyon az Animán van a fókusz – alig egy hónappal az októberi koncert után a 20 éves “Anima” lemezt adjátok elő az A38-on. Mitől lesz más ez a koncert?

Teljesen más hanganyag, más felállás, méghozzá eredeti frontemberekkel. Ezen a lemezen szerepel egyébként a ’68 című dalunk, amiből egy 20 számos remixalbum is készül, ez az ötödik lemez a másik négy mellett, amiről már beszéltem. Budaitól Chriss Ronsonig, Iamyanktól Bootsie-ig nagyon széles skálán mozognak ezek az előadók. Szerepel rajta Imre Kiss és S Olbricht is, utóbbi játszik is majd 21-én az akváriumos Anima-koncert előtt. Érdekes ez az egész, ilyenkor az ember rá tud csodálkozni a régi dolgaira, esetenként olyanokra, amit 15 éve az időbeli közelségük miatt a pokolba kívánt. Amikor időben közel vagy a dalaidhoz, leginkább a hibákat látod meg bennük. Amikor meg messze vagy tőlük, akkor ezek szerencsés esetben egy új fénytörésben mutathatják meg azt az arcukat is, ami rímel a mai zenei történésekre is.

Lehetséges, hogy ez nosztalgikus felhangot kelthet, amit én nagyon nem szeretek, sokkal jobban bírom, ha valaki a “modernségét” látja meg ezeknek a számoknak, hogy olyan ösztönös ötletek és fúziós megoldások vannak ezeken a lemezeken, amik akkoriban talán még nem voltak közkeletűek a hazai zenében.

És ilyenkor átdolgozzátok a dalokat, vagy eredeti felállás, eredeti hangszerelés?

Van némi változtatás, de alapvetően nagyon hasonlít arra, ami volt, ami az “eredeti”. Nem olyan, mint például amikor a ’68-at eljátsszuk egy mostani koncertünkön. A múltban merítkezünk meg, és abban próbálunk friss dolgokat felfedezni. Illetve rájöttünk arra, mennyire jó színpadon együtt lélegezni olyan emberekkel, akikkel mondjuk már húsz éve nem dolgoztunk együtt.

Szóval sűrű lesz a 2018 az Anima számára.

Pontosan. A 25 éves évforduló sokkal inkább arról fog szólni, hogy mik azok az új útlehetőségek, amik az első 25 évből a következő 25 évre következhetnek. Nem akarjuk, hogy múltba nézős hangulata legyen, sokkal inkább azt akarjuk megmutatni, hogy ez egy kísérletező műhely, ami továbbra is ontja az ötleteket, új embereket von és vonz be, ahova vissza lehet térni és el lehet menni, ahol alkotói szabadság van. Sőt, szerintem mostanra lettünk, épp az imént vázolt program mentén egy igazán új impulzusokkal operáló zenekar, mert a korábbi és jelenkori ambícióink újkori képpé vagy tablóvá állnak össze, ahol minden mindennel összefügg. Ebből rengeteg újabb ötlet jön, amiket csak fel kell jegyezni, fel kell venni, ki kell adni, koncerten meg el kell játszani. Egyszerű és boldogító.

Címkék: , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!