Légiesség, temperamentum, látvány: VIRTUS

phenom'enon
2013.09.9., 12:01

A VIRTUS több művészeti ág együttműködésével jön létre: kortárs tánc, cirkusz és élőzene együttes kreatív munkájából. A Duda Éva Társulat első olyan produkciója, melyben előtérbe kerül az underground cirkusz világa.


„Nem csoda tehát, hogy a Duda Éva Társulat legújabb előadása, mely nem másra, mint a magasság okkupációjára vállalkozik, olyan üde, könnyed és önfeledt: megzabolázta, megszelídítette, sőt, saját képére formálta a rettegett természeti törvényszerűséget, a gravitációt. Mint a kötelet vagy szalagot, maga alá gyűrte a veszélyt, sőt, nevet is adott neki: Virtus.”

„Kétségtelen, Duda karnevált teremt a színpadon – olyan vizuális potenciált, mely kiszolgálja a nézői éhségét, miközben végképp ellenáll a klisék csábításának. A Virtus ízig-vérig virtuóz előadás, formáját, témáját és sajátos attitűdjét tekintve egyaránt.” (Komjáthy Zsuzsanna)

A táncos csapat ismeretlen területre merészkedik: a színházi tér számos síkját kihasználva új eszközök bevonásával és új kifejezési módok elsajátításával többek közt a levegőben mozgás lehetőségeit keresik a szereplők virtuóz magasságokban. A tér különböző szintjeinek bejátszásában a Tűzmadarak zsonglőrcsapat két kulcsfigurája, Zoletnik Zsófia és Mező András is új minőségben van jelen táncosként, artistaként is. Sajátos zenei összefonódás Szirtes Edina Mókus és Kunert Péter közös munkája is, melynek eredményeként élőben találkozik a magyar és balkáni népzene a sötétebb tónusú elektronikus zenei motívumokkal. Az alkotó-előadók humorral ábrázolják a sajátosan magyar élethelyzeteket és az emberi kapcsolatokban rejlő feszültségeket. Igazi kelet-európai virtus, fellengzős érzelem, hősködő ritmus, bánatos kesergés, két pártra szakadás és dicső cirkusz.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Előadók: Egyed Beáta, Jenna Jalonen, Simkó Beatrix, Bora Gábor, Grecsó Zoltán, Feicht Zoltán, Újvári Milán, Kecskés Ábrahám
Cirkuszművészek: Zoletnik Zsófia, Mező András (Tűzmadarak)
Tér, díszlet, látvány/Set: Duda Éva
Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus, Kunert Péter
Zenei előadók: Szirtes Edina Mókus, Cserta Balázs, Földes Gábor, Kovács Ferenc Öcsi
Fénytervező: Payer Ferenc
Koreográfus asszisztens: Csák Beatrix
Cirkuszi trénerek: Sander Linda, Kiss Gergely, Kovács Tamás, Kecskés György, André Rolland
Cirkusztechnikai szakértő és kivitelező: Vladár Tamás
Produkciós asszisztens: Czveiber Barbara
Koreográfus-rendező: Duda Éva
Külön köszönet: Makovínyi Tibor, Kicska Miklós
Fotó: Dömölky Dániel

Tűzmadarak
Zoletnik Zsófia és Mező András több mint 12 éve foglalkoznak előadóművészettel, jártasak a forgatós zsonglőrtechnikák, a tárgymanipuláció terén, foglalkoznak talaj és partnerakrobatikával és a levegőakrobatika terén is vannak tapasztalataik. A Freak Fusion Cabaret ötletgazdái és mozgatórugói is.

Szirtes Edina Mókus
Énekes, hegedűművész, Fabula Rasa nevű zenekarára az eklektikus zenei világ, a folklór ritmikái és témái jellemzőek, velük 2010-ben Fonogram díjat kapott. 2012-ben elnyerte az Artisjus Év Könnyűzeneszerzője Díját, melyet először ítéltek meg nőnek. 6 albuma jelent meg önállóan vagy zenekarával közösen, de több mint 40 lemezen közreműködött előadóként vagy zeneszerzőként.

Kunert Péter
Színházi pályája 1995-ben kezdődött, azóta mintegy 50 táncelőadás,
színdarab, rádiójáték, dokumentumfilm és játékfilm zenéje köthető a nevéhez.
Underground triphop formációja a Sadant 2008 és 2012 között volt aktív. Rendszeres fellépő Slam Poetry esteken, évek óta dolgozik a Akkezdet Phiaival, 2012 óta az Elefánt zenekar tagja. Több mint tíz előadást jegyeznek közösen Duda Évával.

Időpont
2013.09.12. 20:00
2013.09.13. 20:00
Helyszín
Trafó Kortárs Művészetek Háza – Nagyterem
Jegyek: http://trafo.hu/

Címkék: , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás