Avatar photo
2017.07.12., 14:31

Lányruhába öltöztetett fiúk és egyéb botrányos témák bukkannak fel Anna Sampson fotóin

„Gondoljatok bele milyen unalmas lenne a világ, ha minden ember ugyanúgy viselkedne” – Anna Sampson fotós ebből az alaptételből kiindulva vizsgálja és örökíti meg a gender-kérdést és annak széles és sokszínű spektrumait nemrég debütált fotókollekciójában, mely a Gender Trouble nevet kapta.

Gender Trouble | Anna Sampson

A fotós már egyetemi tanulmányai során nyitott az erotikus fotózás felé, és először (mostanra ex) barátját öltöztette női ruhába a drag queenek és olyan filmek, mint a Paris is Burning és a Female Trouble bűvöletében. A hagyományos nemek és a nőiesség/maszkulinitás közötti határvonalak elmosódása később is képeinek elsőszámú témája maradt.

Munkáját többek között Nan Goldin és Boris Mikhailov inspirálta, és egyre több barátját kérte meg, hogy bújjanak valaki más bőrébe a kamerája előtt. Az elkészült képeket pedig Gender Trouble néven gyűjtötte össze, mely címet Judith Butler feminista filozófustól kölcsönzött, akit szintén fő inspirációforrásként említett meg.

Gender Trouble | Anna Sampson

Butler elméletéből kiindulva a fotós is úgy véli, hogy a feminizmus alapköve az egyenlőség, és ennek jegyében öltöztette heteroszexuális férfi barátait női fehérneműkbe.

Gender Trouble | Anna Sampson

Gender Trouble | Anna Sampson

Ezzel újraértelmezi az erotikus fotózást, és feje tetejére fordítja a kizárólag férfiak örömére készített aligruhás nőkre alapozott műfajt. Így a nemek közti határvonalak megszűnnek, és a gender, mint széles spektrum jelenik meg a képeken.

Gender Trouble | Anna Sampson

Gender Trouble | Anna Sampson

Gender Trouble | Anna Sampson

Gender Trouble | Anna Sampson

Gender Trouble | Anna Sampson

Gender Trouble | Anna Sampson

www.anna-sampson.com

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás