Lana Del Rey
Lana Del Rey útja a halálvágytól az életvágyig
Lana Del Rey 2011-ben robbant be a popzene folyamatosan változó világába, ahol állandóságával és karakterisztikus stílusával máig kitűnik a mainstream előadók közül. Az énekesnőre jellemző nosztalgia, melankólia és az életről való elmélkedés mellett azonban ötödik albumában végre megjelennek a boldogság, optimizmus és elégedettség halvány reménysugarai is.
Lana Del Reyt vagyis Elizabeth Grantet 2011-ben ismerte meg a világ, amikor Video Games című dalához forgatott (állítólag házi készítésű) klipje végigsöpört az interneten. A dal különleges hangzását, hangszerelését, és Lana lágy hangját imádták a kritikusok, az egyszerű hallgatót azonban jobban érdekelte a montázsszerű, amatőrnek tűnő videó, a dalszöveg, illetve az énekesnő természetellenesen vastag felső ajka. A kezdeti lelkesedés gyorsan alábbhagyott Lana nem túl jól sikerült fellépése után az SNL show-ban, ami miatt sokan kételkedni kezdtek a hangi adottságaiban. Miután kiadta a Born to Die albumot, már a kritikusok imádata sem volt olyan egyöntetű.
A Pitchfork csak 5.5 ponttal jutalmazta a lemezt, a véleményeket összesítő Metacriticen pedig 62 pontot kapotta 100-ból, többek között a túlzott melodramatikus hangzás és az ismétlődő dallamok miatt. Az album – ahogy a címe is mutatja – nem kifejezetten vidám témákat dolgoz fel. A múltba révedésről, elmúló szerelemről és életről szóló dalszövegek, az énekesnő monoton búgó hangjával és drámai hangzásvilággal leginkább egy sötét téli estén tud jól esni az embernek, begubózva a szobába.
A kritikák ellenére Lana zenéje megtalálta a közönségét, az énekesnő pedig úgy döntött, nem is változtat semmin, így az első lemez „kiegészítéseként” megjelent Paradise Editionnel, majd harmadik albumával az Ultraviolence-szel lényegében ugyanott folytatta, ahol korábban abbahagyta. Ez az album is megosztó volt, ám a legjobban egy sor verte ki a biztosítékot a címadó dalban
„He hit me and it felt like a kiss”.
Az énekesnőt addig is sok kritika érte vélt antifeminizmusa miatt. Ő ugyanis elvetette a pályatársai által megjelenített erős, független nőalakot, és kimondta, szerinte a nőknek szükségük van maguk mellé egy erős férfira, és mikor megtalálják, majd szerelembe esnek vele, teljesen elgyengülnek és a hatása alá kerülnek.
A másik motívum, amit tovább vitt az a nemzeti patriótizmus, az Americana megjelenítése. Amíg az előző albumán amerikai elnökfeleséget játszik, most a sztárok földjén, a nyugati parton autókázik, hogy aztán motoron szelje az a 66-os utat amerikai zászlóval a hátán. Olyan, mintha Lana a hatvanas évekből csöppent volna ide, hogy hirdesse a hippi korszak végtelen szabadságvágyát és persze az örökkévaló szerelmet.
A kisebb port kavart Honeymoon után azonban úgy tűnik, Lanát sem kerüli el a változás szele, ugyanis legújabb albumán, a Lust for Life-on egy olyasvalami is szerepet kap, ami eddigi diszkográfiájában nem: a boldogság és az elégedettség. Persze a dalok nagy része továbbra sem egy bulis szombat estére készült, és a melankólia még mindig uralkodó, viszont jelzésértékű, hogy az énekesnő már egy mosolyt is megenged magának a borítón. A váltást az albumok címe is jelzi. Öt évvel ezelőtt még a halálra született, most viszont vágyik az életre. Az énekesnő a Pitchforknak adott interjúban mesélt az album hátteréről. Elmondása szerint fontos lépés volt az elhatárolódás azoktól az emberektől, akik rossz hatással voltak rá.
„Volt néhány ember az életemben, akik rossz hatással voltak rám. Nem tudtam, hogy képes leszek-e kilépni ebből a dobozból, mert ez volt minden, amit ismertem. Néha csak le kell lépned anélkül, hogy bármit is mondanál.”
Az ominózus sorról is beszélt, aminek hatására nőgyűlölőnek titulálták.
„Nem szeretem és nem éneklem többé. Egy agresszív kapcsolatban éltem és ez volt ez egyetlen, amit ismertem. A nők pedig utáltak, mivel nem érezték úgy, hogy kapcsolatot tudok teremteni velük, vagy pedig féltek, hogy ha ugyanabban a helyzetben lennének mint én akkor az sebezhetővé tenné őket.
Lana nemzeti érzelmei is megváltoztak az új elnök Donald Trump hatására.
„Obama idején jobban biztonságban éreztem magam. Amikor akkor tették fel nekem a kérdést a feminizmusról, azt mondtam, nem érzem magam diszkriminálva azért, mert nő vagyok, de most más a helyzet. A koncertjeimen is változtattam. Már nem fogok kitenni egy nagy amerikai zászlót háttérnek amikor Franciaországban vagyok, nem érzem helyesnek.”
Láthatjuk, hogy Lana Del Rey élete és zenéje kisebb fordulatot vett, azonban attól nem kell félnünk, hogy annyira boldog és elégedett lesz, hogy beáll a tucat popénekesnők sorába. Lana mindig Lana marad.
