Lady Gaga hamarosan megjelenő albumának is keresztbe tett a koronavírus

Hering András
2020.03.24., 18:48

Az amerikai popsztár nemrég jelentette be, hogy április 10-én hozza ki új albumát Chromatica címmel, ám a koronavírus járványra való tekintettel menedzsmentjével most mégis úgy döntöttek, hogy eltolják a lemez megjelenési időpontját.

Mindezt a Twitteren keresztül jelentette be Lady Gaga, aki kiemelte, hogy a döntés „hihetetlenül nehéz” volt, és hogy a későbbre tolt megjelenési dátumról hamarosan tájékoztatni fogja rajongót.

“Ez mindannyiunk számára egy hektikus és félelmetes időszak” – írja posztjában. „És bár azt hiszem, hogy a művészet az egyik legerősebb dolog, amellyel örömöt és gyógyulást nyújthatunk egymásnak, ennek ellenére egyszerűen nem érzem megfelelőnek, hogy kiadjam ezt az albumot úgy, hogy egy globális világjárvány napjait éljük”.

Továbbá azt javasolja, hogy ezekben a napokban „összpontosítsunk a megoldások keresésére”, és reméli, hogy a tervek szerint folytatja a Chromatica Ball turnéjával, melynek hivatalos indulását nyár végére időzítette.

Befejezvén azt üzeni posztjában:

“Azt akarom, hogy képesek legyünk együtt táncolni, együtt izzadni, ölelni és megcsókolni egymást … Addig, amíg el nem jön az ideje, addig viszont MINDENKI MARADJON OTTHON!”.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Köszönjük, Dazed!

Címkék: , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás