Külföldi munkavállalás – kolbásszal, kerítéssel

2012.08.22., 7:22

Persze, utólag rájövünk: külföldön sem kolbászból van az a bizonyos kerítés. Előtte azért szépen elhisszük, hogy majd sokkal többet fogunk keresni, nincs olyan, hogy átvernek, nincs olyan, hogy valami nem sikerül, mert odakint a levegő is más, és persze minden aranyból van, ami fénylik, kivéve, ha rávetül egy kis neonfény, meg némi paca, ami elszínezi a reményeinket.


Mostanság statisztikák százait elemezve boncolgatják azt, hogy miért vágynak el a fiatalok itthonról, és mit kellene tenni az ellen az egyre általánosabb tendencia ellen, hogy a frissen végzett diplomások, középkorúak, fiatalok, idősek elhagyják az országot. Szépen csengő ajánlatok, jól hangzó fizetések – és valóban: sok ember megfoghatja odakint a saját szerencséjének lábát, de sokan az első néhány szerencsétlenség, pofon után fogják magukat, és hazajönnek. Lehet elméleteket fabrikálni arról, hogy miért, és megéri-e, de amíg alapvető feltételek nem változnak meg, sokan élni fognak a négy szabadság elveinek egyikével, és országot váltanak.

Számtalan történet szól arról, hogy sikerült, és jobb lett mint itthon, és sok olyat is, amit nem tesznek ki az ablakba. Az utóbbiakat hallottuk már olyanoktól, akik mindent megpróbáltak, de a balszerencse hazaküldte őket, és olyanok elmeséléseiből is merítettünk sztorikat, akik vakmerő álmaikat kergetve, gazdag szülők gyermekeiként igyekeztek világokat váltani.

Én azt hiszem azonban, hogy könnyű úgy fitogtatni az erőlétünket, és az elért sikereket, ha nem csak hamuba sült pogácsa és néhány jó szó van az ember tarsolyában. Sokan a repülőjeggyel, sokan a kinti albérleti költséggel, de segítenek. Nincs is ezzel baj, csak akkor másokban ne keltsen senki hiú ábrándokat a kinti lét csodálatos világáról, a minden szuper és minden mindig sikerül – amerikai álomról, mert az az igazi erény, ha önállóan, szinte végső megoldásként választják ezt, és a nulláról építik meg odakint a kacsalábon forgó palotát és a saját egzisztenciát.

Pláne dühítő olyan hozzászólásokat olvasni, véleményeket hallgatni, hogy itthon bizony minden rossz. Pláne olyanok szájából hangzik kicsit érdekesen, akiknek bankkártyáján havonta megjelenik a közlemény rovatban, hogy puszilnak Anyuék, és világ életükben egy percet sem dolgoztak még keményen. Mindezt akár azért, hogy tanuljanak, vagy akár eltartsák magukat. Nekem mindig azt mondták, hogy aki dolgozni akar, az talál munkát, és talán sokkal nagyobbnak látszik a szemekben, ha ezért ő maga is tesz. Az élet nem rossz, mert nem helyfüggő, hanem hozzáállás és nézőpont kérdése. Talán igen, rossz itt, mert mindenki nyavalyog, mindenki a kilátástalanságba menekül, és a szomszéd tehene is dobja fel a talpát, tudjuk. De még ezen hozzáálláson nem változtatunk, addig talán mindegy, hogy Angliában, Ausztriában vagy Amerikában élünk, mert a véleményünk nem lesz más. Azt pedig tisztelni kell és illik is, aki saját maga kaparja ki a gesztenyét, azt pedig illene felvilágosítani, hogy azért még nem lesz valaki tiszteletre méltó, mert a szülei pénzéből nyaral egy országban, ahol kávét szolgál fel, nem saját anyanyelvén kommunikál, és posztol unalmában az egyik közösségi oldalra.

Fotó: alkotonok.hu

Címkék: , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás