Kortárs variációk négykezesre – Carlos Cipa & Sophia Jani: Relive EP

Avatar photo
2014.01.27., 18:01

Carlos Cipa neve már egy ideje ismerős lehet a modern klasszikus stílust kedvelők körében. A turnéi során hazánk földjét már kétszer is érintő német zongorista a 2011-es debütáló albuma, a The Monarch And The Viceroy óta zenei tanulmányai mellett komótos tempójú alkotómunkát végez, de 2014-ben végre új megjelenéssel hallat magáról. A Relive-re keresztelt EP azonban egy kollaboráció is egyben: Cipa barátnőjével, Sophia Janival együtt komponált négykezes darabokat, melyeket a szerzők a klasszikus elődjeikhez képest nem kevés kísérletezéssel is felfegyvereztek.


A közös otthont és most már egy EP-t is megosztó Carlos Cipa és Sophia Jani zenei múltja igazán tekintélyesnek mondható. Előbbi zenészünk fő hangszere a zongora, ugyanakkor több együttesben is dobolt korábban (ahogy azt el is mesélte nekünk még tavaly), míg barátnője szintén klasszikusan képzett mind zongorán, mind hegedűn. Mindkettejük életét hosszú ideje meghatározza a zene, az ezzel kapcsolatos tanulmányok és a kísérletezés, az improvizáció, valamint a saját dalszerzés lehetőségeinek kibontása. Két ilyen elkötelezett művész egy fedél alatt – csak idő kérdése volt, hogy mikor alkotnak végre közösen.

CC

Az apropót a 2013-as Denovali Swingfest (melynek berlini változatán mi is jártunk) esseni kiadása jelentette, ugyanis a Relive EP két darabja kimondottan erre a fesztiválra íródott. Az alapötlet az volt, hogy két olyan szerzemény lásson napvilágot, melyhez négy kéz szükséges, ugyanakkor nem a megszokott módon való játékot igényli. Ez a zongora részeivel való, különböző kortárs technikákkal megvalósuló kísérletezgetést jelentett. Az Anouk’s Dream és a Whatever A Sun Will Always Sing c. darabok ezáltal igazán sokrétű, monumentális szerzeményeknek mondhatóak, melyek csak nyomokban tartalmazzák Cipa a The Monarch And The Viceroy során felsorakoztatott dallamelképzeléseit.

Amit a Relive-től kapunk, az inkább tekinthető egy rövidfilmhez kreált zenének, mintsem egy szimpla EP-nek.

Bár a két dal egymagában túl hosszúnak is tűnhet (hiszen az egyik majdnem 10, a másik pedig 14 perces), ha kellő odafigyeléssel futunk neki az első meghallgatásnak, nyúlni fogunk az ismétlőgombért. Ugyanis már-már bosszantóan rövid az egész: épp mire – a címhez igazodva – átélhetnénk a Relive dallamvilágát, már véget is érnek a váltakozó ritmusú szólamok. Az ív ugyan alkalomadtán hullámzó, és az egymást cserélgető technikák is meg-megtörik a sodrást, de ez kell is ahhoz, hogy ne csak egy szimpla négykezes zongoraalbumként maradjon meg a fejünkben.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mindez persze egyáltalán nem válhat a jelzőjévé: bár pusztán csak egyetlenegy hangszer játszik szerepet, belsejének kreatív kihasználása a kortárs előadók közül pl. Poppy Ackroyd (őt is megismerhettétek nálunk) kellemes munkásságát idézi fel. A lemez belső borítóján egyébként ki is emelik a zenészek: „A két szám eljátszása során csak a kezeinket, két nejlonhúrt és három különböző ütőt használtunk.Cipa és Jani egy az egyben úgy adták elő ezeket a számokat, ahogyan azt az EP-n hallhatjuk, és semmiféle elektronikus körítést vagy bármilyen más „segítséget” nem használtak a felvételeknél. Az otthonukban két délután alatt rögzített anyagot az teszi magával ragadóvá, hogy kibővíti a zongora „felhasználási módját”: a húrokat kézzel megrántva vagy az ujjakkal, illetve különféle ütőkkel megütve, nejlon gitárhúrokkal „ingerelve” kaptunk néha-néha disszonáns hangmintákat a billentyűk eredeti alapszólamának vezetése mellett. Mindehhez jött még a zongora öntöttvas-részeinek ütőhangszerként való kihasználása, illetve az amerikai komponista, Henry Cowell által először 1923-ban alkalmazott, ún. „aeolhárfa-technika”, ami a zongora húrjainak különféle stimulálásán, manipulálásán alapszik.

relive
Előadó: Carlos Cipa & Sophia Jani
Cím: Relive
Kiadó: Denovali
Kiadás éve: 2014
Web: carloscipa.com
Értékelés: 8/10

Lehet örülni, amiért a Denovali Swingfest kihozta ezeket a négykezes szerzeményeket Carlos Cipából és Sophia Janiból, ugyanakkor igazi szívfájdalom, hogy mindebből kevesebb mint félórányi anyag született. Tagadhatatlanul tökéletes az összhang a két zenész között mind a komponálás, mind a közös játék terén, és mámorító élmény hallani azt, ahogy a kortárs technikákat vegyítik a modern klasszikus szellemiséggel. Kimondottan üdítő ilyen darabokkal találkozni a mai világban, ahol a hasonló stílusvilágból merítő más zenészek gyakran nyúlnak elektronikus segédeszközökhöz a hangzás befolyásolása érdekében. Ám a Relive – a kísérletezés és szokatlan módszerek mellett – marad a hagyományoknál, és egyetlen hangszerrel is képes olyan dallamokat közvetíteni, amelyek megállják a helyüket a kortárs zenei palettán.

Szerző: Varju Kitti

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás