Klasszikusok és feltörekvők hete a Budapest Parkban

Avatar photo
2016.05.30., 18:12

Az elmúlt évtized sikeres formáció „kerülnek szembe” napjaink feltörekvő előadóival a Budapest Park mostani hetén. Több mint egy évtizede van a pályán a 2002-es Sziget-reklámmal figyelmet keltő Kistehén, hozzájuk pedig a hiperkarmás Bérczesi Robi és Nemes András alkotta BioRoBot csatlakozik be, hogy együtt jól érezzétek magatokat. A sokat tapasztalt kortársak után pedig a mai zenészgeneráció egyik legnépszerűbb zenekara, a Wellhello tölti meg élettel a koncerthelyszínt, méghozzá az idei Nagy-szín-pados versenyző, Marge társaságában.

Fotó: Kertész Bálint / 42bit

JÚNIUS 2. CSÜTÖRTÖK
KISTEHÉN, VENDÉG: BIOROBOT

A 2002-es Én a kistehén Sziget-reklámmal indult útnak a zenekar, azóta pedig nagy utat járt be Kollár-Klemencz László zenekara. Kétévenként megjelent lemezeiken rendre volt egy-két országos sikerű sláger, gondoljunk csak a Szájbergyerekre, amit az ovisoktól a nyugdíjasokig mindenki ismert, a hasonlóan komikus Jó Csávó a Márkóra, vagy a mulatozós Szerelmes vagyok minden nőbe és a Virágok a rétenre, vagy akár a pszichedelikus Elviszi a szél című dalaikra. A 2012-ben megjelent Elviszlek magammal című lemezen pedig a megszokott, szellemes hétköznapi témák mellett a közéletre is reflektálnak a szövegek. Jó példa erre az Ezt is elviszem magammal című sláger. 2014 végén jelent meg a legfrissebb anyaguk Szomjas Nők címmel, amelyet az egyik kritikában úgy jellemeztek, hogy „minden eddigi munkájuk közül is a legszerethetőbb„. Erről a lemezről az abszurdan közéleti Csak kiabálj!-t játsszák a rádiók, viszont mindegyik dal kiválóan működik a koncertjeiken abban a sorrendben, ahogy a lemezen találhatóak, ami az „egyben feljátszás” eredménye. 2015 őszétől ismét „műhelymunkába” kezdett a zenekar, hogy 2016 tavaszától új dalokkal és sok koncerttel örvendeztethessék meg a közönségüket. Idei első igazán nagyszabású szabadtéri produkciójukat a Budapest Parkban láthatjátok június 2-án.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Kistehén vendége a BioRoBoT lesz (interjúnk is van velük), egy olyan formáció, amely viszonylag ritka a magyar könnyűzenében. Két frontember, a hiperkarmából érkező Bérczesi Róbert és plutós Nemes András egyenrangú partnerként vettek részt a dalszerzésben, megidézve a McCartney-Lennon dalszerzőpáros archetípusát. Néhány, interneten közzétett dalukkal gyorsan komoly rajongótábort szereztek maguknak, és bár keveset koncerteztek, a kezdetektől fogva komoly sikervárományosnak tekintették őket. A rögös úton elkészült első lemez dalközpontú, beat-rockos, helyenként punkos lendületű, néhol táncdalhangulatú, tarka és szétszórt pillanatfelvételek változatos énekdallamokkal és ritmikákkal. A most készülő és tavaszra várható második album első pár dalát ezen a koncerten már hallhatja a közönség.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Budapest Park-infó
Facebook-esemény

JÚNIUS 3. PÉNTEK
WELLHELLO, VENDÉG: MARGE

Azt mondják, az elsőt sosem felejtjük el, a másodiknál már kér a lány. A harmadikra pedig várnak titeket tárt karokkal, sok szeretettel és egy megújult elnöki nagykoncerttel, ahol magukért beszélnek majd az általatok megválasztott dalok és az új lemez friss, játékos jelöltjei egy másfél órás műsorban! És hogy mitől lesz ez az egész játékos? Hamarosan azt is megtudjátok!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Kísérletezés a hiphoppal és visszatérés az alapokhoz – így foglalható össze Marge 2015-ös éve, melynek első bizonyítéka a Maradj még, majd az augusztusban megjelent Váratlan nyár című dal volt, melyeknek zenéjét Rochlitz Tamás, azaz Monkeyneck szerezte. Utóbbi osztatlan sikert aratott, több rádió játszási lista élén szerepelt, többek között az MR2 Petőfi Rádió listavezetője volt három héten keresztül. Az énekesnő, dalszerző magyar nyelvű dalokkal és friss hangzással tért vissza gyökereihez, tavaly nyár végén pedig megalakult a végleges formáció, így a MARGE zenekarrá vált. 2016 áprilisában megjelent a második lemez, a Színfal, amelyről minden bizonnyal több szerzemény is felcsendül a május 3-i koncerten.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Budapest Park-infó
Facebook-esemény

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás