Hien
„Kitartottam, mert úgy érzem, ez az az út, ahogy a legőszintébben tudom kifejezni magam” – Hien-interjú
Emlékeztek még a Megasztárból a kis törékeny, akkor 14 éves Hienre? Na, akkor pont itt az ideje elfelejteni! Az azóta igazi előadóvá és szép lassan dalszerzővé is érő énekesnő ugyanis jelenleg a világ egyik legmenőbb egyetemén, az amerikai Berklee-n tanul sound designer szakon, miközben építi karrierjét, amely egyre távolabb esik a hazai rádiós slágerektől, és egyre inkább hasonlít a nemzetközi trendekre. Remek példa erre a Bed of Lies című legutóbbi szerzeménye, amelynek kapcsán beszélgettünk az egyik legizgalmasabb utat bejáró hazai énekesnőnkkel.
Zongora- és hegedűoktatással indult a zenei karriered. Végül hogyan és milyen indíttatásból kezdtél az éneklésbe?
Már egészen kiskoromtól kezdve szerettem énekelni, de akkor még nem gondoltam rá, hogy ezt komolyan fogom csinálni. Persze álmodoztam róla, hogy egyszer énekesnő leszek. Aztán a szüleim beírattak a zeneiskolába – én hegedülni szerettem volna, de ők azt javasolták, hogy tanuljak meg előbb zongorázni. Így is lett, először zongoráztam, egy évvel később pedig hegedülni kezdtem a szolfézs mellett. Mindeközben végig énekelgettem, majd jött a Megasztár, amire a barátaim azt mondták, szerintük jelentkeznem kellene.
Szoktál még egyébként ezeken a hangszereken játszani? Például dalszerzésnél használod őket?
A hegedűt sajnos kicsit elhanyagoltam, de remélem, majd egyszer lesz alkalmam ezt visszahozni. A zongorát viszont használom dalszerzésnél, mert azon találom meg a harmóniákat. Más hangszeren nem játszom, de nagyon örülök, hogy megvolt ez az alap zenei tudás, mert sokat segít.
Beszélgessünk a Berklee Egyetemről! Kérlek, próbáld meg körülírni, pontosan mit is tanulsz a sound designer szakon!
A sound design egy elég tág terület. Valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy a sound designer új hangszíneket, textúrákat keres, csinál, vagy meglévő hangokat editál különböző technikákkal – ez általában számítógépes technikákat jelent. Ezt lehet használni filmzenében, médiában, de a szoftverprogramozáshoz is sok köze van. Valaki például új szintetizátorokat, hangszereket készít, vannak olyanok is, akik új hangfalrendszerekben gondolkodnak, atmoszférákban, például a színházakban vagy koncerttermekben. És vannak olyan sound designerek is, akik producerek, zeneszerzők, akik a saját zenéjükben alkalmazzák ezeket a hangszíneket, amiket készítenek. Én is az utóbbi csoportba tartozom, viszont elkezdtem specializálódni a Berklee-n a film- és médiazenére. Ez azt jelenti, hogy képi anyagokra csinálok hangeffekteket.
Honnan jött, hogy ebbe az irányba indulj?
Amikor felvettem ezt a szakot, mindegyik fajta specializálódásba kaptam egy kis betekintést. Ez nagyon hasznos, nemcsak azért, mert elsajátítod az alapokat, de arra is jó, hogy megtaláld, ami hozzád a legközelebb áll. Volt egy projekt az egyik órán: kaptunk némán egy filmanyagot, és erre kellett újradizájnolni a hangokat. Nekem pedig ez nagyon megtetszett, ezért több ilyen órát vettem fel. A legutóbbi szemeszterben például egy olyat, amelyen négy sound designer és nyolc filmzeneszerző vett részt, ráadásul a karunk rektora tartotta, ami szintén elég különleges. Véletlenül a lakótársam, Ana, aki filmzeneszerző is, bekerült, így többször kollaboráltunk együtt.
Ha jól tudom, most épp Valenciában töltesz egy fél évet. Ez az ötlet honnan jött, illetve mennyire más a spanyol zenei környezet?
Teljesen más. Nekem mindig Barcelona volt a kedvenc városom, nagyon közel áll hozzám a spanyol kultúra. Jelenleg flamenco zenét tanulok, ami nagy kihívás énektechnikában, de nagyon élvezem. Az elmúlt két-három szemeszterem Bostonban nagyon intenzív volt, így inkább elméleti tárgyakat vettem most fel, hogy kicsit „pihenősebb” legyen. Az utolsó két szemeszter is hajtós lesz, így most ez nekem inkább arról szól, hogy a saját anyagaimat tudjam kicsit fejleszteni, illetve jókat eszem, és jó idő is van. (nevet) Viszont hamarosan lesznek koncertjeim, és nagyon érdekes kicsit belelátni az itteni zenei színtérbe.
Beszélgetésünk apropója új, Bed of Lies című dalod, amit a Berklee Women In Music című albumára is beválogattak, gratulálok! Úgy tudom, ez az első angol dalszöveg, amit te magad írtál – mi vezetett ahhoz, hogy megtedd ezt az igen nagy lépést?
Köszönöm! Ez úgy jött, hogy dalszerzést is tanulok a Berklee-n, ami szövegírást is jelent. A Bed of Lies az egyik házi feladatom eredménye.
Elég egyszerű, könnyen emészthető szöveg, de nekem sokat jelent, mert ez volt az első lépés afelé, hogy elkezdjek szöveget írni. Aztán amikor Kállay-Saunders András belépett a képbe, ő is hozzáadta a saját gondolatait, ami még teljesebbé tette ezt a projektet.
Hogy lépett be a képbe?
Amikor a Trip To The Moont forgattuk Franciaországban, épp akkor fejeztem be ezt a dalt. Kértem tőle tanácsot, és ő adta végül hozzá ezt a hookline-t, hogy Bed of Lies. Később úgy voltam vele, hogy ez a műsor úgyis arról szól, hogy kollaboráljunk, ezért gondoltam, hogy jó lenne egy duettverzió is a dalból. Szóval Andris írt egy verzét, aztán Londonban egy klipet is forgattunk hozzá.
Csak angol dalszövegekben gondolkodsz, vagy szeretnél majd magyarul is írni?
Szeretném majd megpróbálni. Amivel mostanában kísérletezek, és a koncertjeimen szoktam énekelni, az néhány népdal, amit áthangszereltem elektronikus zenei környezetbe. Egyelőre az a tapasztalatom, hogy a közönség bár nem érti, miről éneklek, nagyon tetszik nekik.
Úgy érzem, hogy a zenéd egyre inkább távolodik attól, amit Magyarországon mainstream popzenének tekintünk, és egyre jobban hasonlít a nemzetközi trendekre. Mennyire tudatos ez az átalakulás?
Nem mondanám tudatosnak. Nyilván az, hogy milyen környezetben vagyok, valamilyen szinten befolyásolja, hogy milyen zenét hallgatok, vagy írok.
Nem azért, mert a trendeket akarom követni, hanem benne vagyok egyfajta kultúrában, közösségben, amihez kötök egyfajta zenét.
Megfigyeltem, hogy például amikor Európában vagyok, több amerikai zenét hallgatok, és ez fordítva is igaz, mert hiányzik. A Bed of Lies valóban eléggé eltér a magyar mainstreamtől. De úgy látom, hogy az mostanában inkább a bohémabb indie-rock vagy a rap, én pedig nem nagyon látom magamat, hogy ilyen zenét csinálok. (nevet) Kezd ez is átalakulni, a streaming szolgáltatóknak köszönhetően főleg a fiatalok egyre több zenét fedeznek fel, és bár vannak mainstreamebb irányzatok, de már mindenhol meg lehet találni a kisebb zenei közösségeket is.
Vannak jelenkori női idoljaid?
Sok ilyen van, de például itt Spanyolországban fedeztem fel Rosaliát, aki flamencót énekel, de modernebb hangzása van, illetve az egész megjelenése, és mindenben eltér a klasszikus flamencótól. Nagyon szeretem még Sydet az Internet zenekarból, illetve szintén nemrég fedeztem fel Annát, aki egy technoproducer. Női frontembere van a Hiatus Kaiyote nevű zenekarnak is, amit szintén nagyon bírok.
Nemrég a szülinapod alkalmából azt írtad Facebookon, hogy az elmúlt év volt az, amikor a legtöbbet tanultál magadról, a hibáidról. Mitől volt ez annyira intenzív időszak számodra?
Sokat adott hozzá a suli, mert a vége felé közeledve egyre nagyobb a nyomás. Egyre nagyobbak a projektek, és egyre jobban ott van a diákokban, hogy ki hol fog elhelyezkedni a diploma után. Boston egy nagyon kompetitív város, hiszen ott vannak a világ legjobb egyetemei. Bár a diákok egy közösségben vannak, együtt szórakoznak, valahogy mindig elkezdi piszkálni a kíváncsiság az embert, hogy ki kivel fog dolgozni majd, ráadásul nagyon sok a tehetség.
Nekem most kezdődött el az, hogy elkezdtem magam hasonlítgatni másokhoz, ami persze valahol természetes, mégis egy mérgező irány. Nem ezért zenélek, nem ezért jöttem a Berklee-re. Ez volt az egyik változás.
A másik pedig, hogy el kellett döntenem, hogy a producerkedésre és sound designra fektetem a hangsúlyt, vagy a fellépésekre és éneklésre. Nem szeretnék a kettő közül választani, mert mindkettőt imádom, de ez egy olyan időszak volt, amikor néha priorizálnom kellett, mert az egyik a másik kárára ment. Szerintem az elmúlt egy évben tanultam meg, hogy mik az erősségeim, hogy az én zeném miben különbözik másokétól globálisan. Hogy mik azok a hangszínek, textúrák, amik nem csak erre az időszakra vonatkozóan fejezik ki a legjobban az egyéniségemet, hanem általában. Van egy tisztább képem arról, mik azok a dallamok, amik stílustól függetlenül visszatérnek, amiknek már az előző lemezen is voltak nyomai. Illetve ebben az évben alakítottam ki az elektronikus szólóprojektemet, ami egy csomó munka és gyakorlás volt. Volt pár olyan fellépésem, amit visszanézek, és nem vagyok vele megelégedve, mert még sok olyan technikai probléma volt, amiket nem tudtam megoldani. Néha már úgy voltam vele, hogy sokkal egyszerűbb lenne összeszednem egy jó zenekart, és csak énekelni. De kitartottam, mert úgy érzem, ez az az út, ahogy a legőszintébben tudom kifejezni magam. Nagyon örülök, hogy van egy elektronikus zenei szettem, amit én irányítok élőben, és én is éneklek, magabiztosan állok már a színpadra, akkor is, ha valamilyen technikai gond adódik – márpedig az mindig van. (nevet) Most már ezek nem ijesztenek meg, mert tudom, hogy hol kezdjem megoldani. Sőt, most már más elektronikus zenészekkel is szívesen kollaborálok, mert tudom, hogy mit csinálok.
Saját tapasztalatok útján fejlődsz.
Igen, és azért is volt akkora a nyomás, mert a sound designerek, hangmérnökök általában férfiak, és emiatt van egy kis előítélet a nőkkel szemben. Ezért is akartam a technikai részét tökéletesen megtanulni, hogy ezzel ezt a frusztrációt is leküzdjem. Van itt Valenciában egy She Knows Tech nevű csoport, ennek lesz egy eseménye, amelyen női elektronikus zenei előadók lépnek fel. Itt én is szerepelni fogok, illetve egy panelbeszélgetésbe is meghívtak, hogy elmondjam a tapasztalataimat is.
Említetted már a Trip To The Moon című műsort. Mennyire találtad inspirálónak ezt a kalandot, és mi a legélénkebb emléked a forgatásról?
Nagyon szép és izgalmas helyeken voltunk. Mondtam is a producernek, ha nem jön össze ez a műsor, akkor ezt a tervet vigye egy nászútszervező céghez. (nevet) Ez a sok utazás is kicsit kimozdított abból a berklee-s mókuskerékből, ami elől Valenciába is jöttem. Nagyon rákaptam az utazásra. Nyilván voltak kihívások is, hiszen ugyanazokkal az emberekkel voltunk összezárva 0-24 órában, ráadásul egy szobában is aludtunk, szóval folyamatosan együtt voltunk. A végére nagyon összeszokott a csapat, családias volt a hangulat.
Úgy tudom, hogy nemrég volt életed első koncertje Vietnámban. Ez milyen érzéseket ébresztett benned?
Igen, és nagyon jó volt! Hanoiban volt a koncert, ami mára egy elég multikulti várossá nőtte ki magát, rengeteg buli, fesztivál, koncert van, amiket általában külföldiek szerveznek. Nem is gondoltam, hogy ennyire jó underground művészeti szcéna van. A Hanoi Rock City, ahol felléptem, atmoszférájában olyasmi, mint az A38. Mivel Vietnámban nem nagyon ismertem más zenészeket, a szólószettemet vittem magammal. Nagyon jól sikerült, és sokan eljöttek, akiket nem is ismerek. Meg persze ott volt az egész családom és az ő barátaik. (nevet) Ráadásul fellépett egy másik zenekar is, akiknek nagyon tetszett a zenéjük, össze is barátkoztunk, elmentünk bulizni. Jó volt megismerni a vietnámi zenei teret.
Hogyan tovább?
Április 13-án lesz egy Live Electronica Night koncert, ahol két másik berklee-s produkcióval lépek fel, lesz egy Musaico nevű fesztivál itt a valenciai kampuszon, ami csodálatos helyszín. Illetve lesz májusban a Palo Market Festival, ahol nemcsak zene van, hanem mindenféle művészet – ruhadizájnerek, ételek stb. Ráadásul ez egy új felállásban lesz, most ugyanis egy itteni gitárossal és trombitással kollaborálok. Szeretnék egy élő videót is forgatni – említettem, hogy feldolgozok népdalokat, most kettőt, a Vetettem violát és a Szerelem szerelem címűt fogom rögzíteni. Utána pedig megyek vissza Bostonba, ahol teljes gőzerővel a diplomamunkámra fogok koncentrálni.
Bed of Lies grafika: Nguyen Anh Tuan
