„Kiskorom óta a zene a legjobb barátom” – Bat For Lashes-interjú

Biczó Andrea
2016.11.11., 11:23

Idén szeptemberben jelentkezett The Bride című negyedik nagylemezével a pakisztáni származású Natasha Khan, vagyis Bat For Lashes. Napjaink egyik legkarizmatikusabb énekes-dalszerzője albumain szeret különböző karakterek bőrébe bújni, a Telekom Electronic Beats fesztivál előtt azonban teljesen őszintén mesélt magáról, az alkotói válságról, a házasságról, de szóba került természetesen Sexwitch című projektje, a Stranger Things című sorozat, illetve elárult néhány részletet hamarosan készülő filmjéről is!

 
 

Olvastam egy aranyos történetet, amiben valami olyasmit meséltél, hogy kiskorodban egy párnahuzatból készítettél magadnak szoknyát. Hogy is volt ez pontosan?

Pontosan így volt! (nevet) Volt egy szekrényünk, amiben a párnahuzatokat, lepedőket, mindenféle ágyneműt tartottunk, én pedig egyik nap nagyon meguntam a saját ruháimat. Szóval fogtam magam, kivettem onnan egyet, vágtam rá egy lyukat, és felhúztam a derekamra. Aztán elindultam az egyik barátomhoz, ebben mentem végig az utcán, becsöngettem hozzájuk, ő meg csak elképedve kérdezte, hogy miért van rajtam egy párnahuzat?! Én pedig teljesen felháborodtam, mondtam is neki, hogy ez nem párnahuzat, ez az én szoknyám, amit magam terveztem. De azt hiszem, ez egyébként is igaz volt rám már egészen fiatalon, mindig is kreatív voltam, mindig azon járt az eszem, hogy valamit alkossak.

Igen, ebben a sztoriban megmutatkozik jó néhány tulajdonságod, mint a tudatosság, a kreativitás vagy éppen a divat iránti érzéked. Mikor fedezted fel magadban ezeket az energiákat?

Nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán felfedeztem, ez valahogy mindig így volt. Anyukám mesélte, hogy gyerekkoromban is mindig tudtam, mit akarok, és rengeteget kérdeztem, állandóan rajzoltam, írtam, festettem, és énekeltem. Azt hiszem, számomra ez a természetes módja annak, hogy megbirkózzak az élettel. Egy nehéz időszakban úgy érzem, a kreatív dolgokba menekülhetek kicsit a világ elől. Nagyjából tizenegy éves lehettem, amikor tényleg a zenélésre kezdtem koncentrálni és zenét írni, zongoráztam, gitároztam, és rengeteget impróztam, ezzel adtam ki magamból mindent. Szóval mondhatom, hogy egészen kiskorom óta a zene a legjobb barátom.

És kívülállónak érezted magad?

Igen, sőt, azt hiszem, egy kicsit még most is, de nem rossz értelemben. Úgy érzem, hogy rengeteg szerető barátom és családtagom van, de van egy privát szférám, egy titkos kis helyem, ahová elbújhatok, és ahol igazán azt érzem, hogy élek. Ahol kiélhetem a kreativitásomat és a képzelőerőmet.

 
 

Úgy tudom, a harmadik lemezed, a Haunted Man után viszont egy alkotói válságon estél át, még tánc- és rajzórákra is jártál, hogy inspirálódj. Mi történt ekkor, és hogyan jutottál túl rajta?

Szerintem ez időről időre megtörténik az emberrel, főleg, ha valami jó. Ez valami olyasmi, hogy ha eszel egy nagyon jót, hiába volt isteni, nem akarod következő nap is ugyanazt enni, de valamit mégiscsak enned kell, hiszen éhes vagy. A Haunted Man egy nagyon nehéz album volt számomra. Na jó, kit hülyítek, minden albumom az. (nevet) Ilyenkor mindig nagyon mélyen elmerülök a munkába, az érzelmek tengerébe, nagyon keményen dolgozom. Arra koncertálok, hogy a dalok elkészüljenek, összeszervezem a zenészeket, és próbálok létrehozni egy kis univerzumot. Kicsit olyan, mintha születne egy gyermekem, ezért utána mindig nagyon fáradt vagyok. De mindeközben kreatívnak kell maradnom, hiszen ez az, ami boldoggá tesz. A Haunted Man után úgy éreztem, nem akarok rögtön megint a zenével foglalkozni, mert már túl sok volt belőle. Ezért, ahogy mondtad, eljártam például táncórákra, de sokkal egyszerűbb dolgok is voltak, mint például főztem egy finom ebédet, kidekoráltam az otthonomat. Ezek jóleső érzést adnak, és biztonságban érzem magam tőle. Néha a lemezkészítés olyan, mintha csatába indulnál, utána muszáj egy kicsit hazatérned, és megtalálnod önmagad.

Különböző karakterek is társulnak a lemezeidhez, mint a femme fatale alteregód, Pearl a Two Sunson, vagy a nyers és erős nő a Haunted Manen, és persze a traumát feldolgozó menyasszony a legutóbbin. Miért kell őket megalkotnod?

Nyilván minden karakter mögött valahol én állok, de alapvetően én egy mesélő vagyok, és ezért van szükségem szereplőkre. Imádom a legendákat és a tündérmeséket, az archetipikus karaktereket, vagy metaforákat használni. Úgy érzem, ez adja meg a próza és a világ szépségét, és mindig izgalmas, amikor valakit mindenféle tulajdonsággal tudsz felruházni. Szóval számomra egy-egy karakter egy sokkal koncentráltabb és magasztosabb verziója önmagamnak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Beszélgessünk kicsit a legutóbbi, The Bride című lemezedről. Sok kritika említi, hogy vannak benne feminista vonatkozások, de én annyira nem érzem ezt. Te hogy látod, voltak ilyen szándékaid?

Egyáltalán nem, és nem is szeretnék semmiféle politikai nézetet belekeverni a zenémbe. Egyszerűen számomra ez nem erről szól. Érdekes, hogyha egy nő egyedülálló és erős, azt rögtön feministának gondolják. Ez sokkal inkább szól arról, hogy egy traumából épül fel, és eközben újra megismeri önmagát. Valójában ő szereti élete férfiját, és szüksége is van erre a fajta férfias energiára. Olyan dalokban, mint a Land’s End, benne is van egy öregember bölcsessége. Én valahogy úgy képzelem, hogy a karakterem, Pearl az utazása során rengeteg olyan férfivel és nővel találkozik, akik szeretnek másokat, épp annyira, amennyire ő önmagát. Szerintem ha szereted önmagad, az egyáltalán nem egy feminista dolog.

Úgy tudom, az új lemezeddel egy kifordított világod szerettél volna létrehozni, kicsit olyat, mint a Stranger Things sorozatban. Én valahogy mégsem érzem olyan félelmetesnek. Miben különbözik a Bride világa a miénktől?

Az özvegy karaktere számára azért vannak olyan helyek, ahol kísérti őt a szívfájdalmának sötét oldala. Amikor összetörik a szíved, könnyen keménnyé és rideggé válhatsz, és ha nem tudsz ebből kigyógyulni, akkor akár az is megtörténhet, hogy többé nem tudsz szeretni. Szóval az én Upside Downom (így hívják a Stranger Thingsben a kifordított világot – a szerk.) lehet egy sötét erdő vagy egy vörös hegy, ahol kísérti őt a múlt. A fejemben rengeteg táj és szereplő kapcsolódik ide, mint például a Nyugati Boszorkány az Ózból. Nehéz megmagyaráznom, ez inkább egy érzés, amihez ilyen dolgok párosulnak.

 
 

Korábban azt nyilatkoztad, először a saját boldogságod forrását kell megtalálnod, mielőtt olyan elkötelezettséget vállalsz, mint a házasság. Neked ez sikerült?

A zeném és a kreativitásom boldoggá tesz. De nem vagyok benne biztos, hogy ez hozzásegít egy párkapcsolathoz, sőt, inkább egyre távolabb kerülök tőle. Mintha a zene lenne a férjem. Szóval én már találtam valamit, amit szeretek. Szerintem nagyon sok ember rossz indokkal házasodik, például magányosnak érzik magukat, nem elégedettek az életükkel, vagy éppen ezt várják el tőlük. Ahogy mondtad, először magadat és az életedet kell megszeretned, mert akkor nem csak azért leszel valakivel, hogy betöltse az űrt.

Visszatérve a zenére, tavaly a Sexwitch zenekar tagjaként is megjelentettél egy albumot, ami teljesen különbözik a Bat For Lashestől. Ez az ötlet honnan jött?

Az ötlet tőlem és a producer barátomtól, Dan Carey-től jött. Mindketten szeretjük a ritmusos, pszichedelikus zenéket, és ő dolgozott együtt a Toy-jal (angol rockbanda, akikekkel Natasha végül megalapította a Sexwitch formációt – szerk.). Nem tudom, pontosan honnan indult az egész, de remek szórakozás volt, egyszerűen csak elhatároztuk, hogy ezt ki kell próbálnunk. Szerencsére nagyon élveztem.

Általában egyedül dolgozol, mindent te magad találsz ki és valósítasz meg. Nem volt nehéz ezúttal másokhoz alkalmazkodni?

Nem, valójában nagyon felemelő volt, és ki is kapcsolt egy kicsit, hogy nem kellett annyit aggódnom. Ha a megfelelő emberekkel dolgozol, akkor nagyon szórakoztató tud lenni, de fontos, hogy egyenrangúnak érezzétek magatokat, különben mindenáron bele akarsz szólni, és csak szétesik az egész. De velük remekül ment a közös munka, élveztem minden pillanatát.

És lesz folytatás?

Nagyon remélem, hogy lesz rá lehetőség.

 
 

Akkor összegezzük: csinálod a saját zenédet, benne vagy egy zenekarban, tudsz rajzolni, táncolni, készítettél már egy 15 peres rövidfilmet, és terveztél egy kollekciót is. Honnan van ennyi időd, energiád és kreativitásod?

(nevet) Úgy érzem, ha túl sok a szabadidőm, akkor unatkozni kezdek. Vannak napok, amikor nincs túl sok dolgom, de szeretem, ha lefoglal valami. Azt hiszem, ez azért van, mert nem is nagyon csinálok mást, mindig csak azon jár az eszem, hogy mi legyen a következő. Tudom, hogy soknak tűnik, de nem így van, hiszen nem csinálom mindet egyszerre. Néha azt kívánom, bárcsak több időm lenne normális dolgokra!

Például?

Szeretek sétálni, moziba járni, kávézni a barátaimmal, vagy jógázni. Mostanában igyekszem több időt fordítani ezekre a dolgokra. Azt hiszem, a kreatív oldalam állandóan dolgozni akar, így muszáj megtalálnom az egyensúlyt.

Megjelent az albumod, turnézol vele egy ideig, és mi a következő?

Jelenleg egy egész estés mozin dolgozom, amit remélhetőleg én rendezhetek. Nagyon izgalmas ez az egész. Már nekikezdtem az írásnak, és januárban jön a java!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás