Kiscsillag-koncert az Akvárium Klubban!

Avatar photo
2015.01.11., 10:09

Lovasi András és zenekara, a világhírű Kiscsillag január 23-án elfoglalja a budapesti Akvárium Klubbot, hogy hőn szeretett közönségét egy igazán fergeteges koncerttel ajándékozza meg.


„A Kiscsillag negyven körüliek garázsrockzenekarának indult, amely úgy alakult, hogy úgy alakult…” – szól Lovasiék Facebook-oldalán a zenekari leírás. A kezdetekkor még hobbizenekarként aposztrofált Kiscsillag mára már túl van négy lemezen és három Fonogram-jelölésen, amelyből egyet meg is nyert a Néniket a bácsiknak! albumukkal. Sőt, rockzenekarokhoz híven már néhány tagcserén is túl vannak. 2005 táján, amikor a zenekar megalakult,  mindannyian egy „új” Kispál és a Borznak gondoltuk, hiszen Kispál András kivételével minden (!) ős – vagy akkori – zenekari tag helyet kapott a hangszerek mögött. Azóta persze sok változás történt: az alapító Brautigam Gábort Mihalik Ábel váltotta a dobok mögött, míg a basszusgitáros Ózdi Rezső helyét 2014 őszén Erős Márton vette át.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A zenekar lemezein és koncertjein számos vendégművész szerepelt az évek során, zenéltek együtt többek között Péterfy Borival, Pásztor Annával és az Erik Sumo Bandből ismert Császári Gergővel. Legutolsó lemezük – úgy mint az első kettőén is -, a Szeles produceri munkálatait Tövisházi Ambrus végezte.

Ha kíváncsi vagy, milyen lesz az új felállás, és örökre szívedbe zártad már a zenekart, akkor nyomás jegyet venni, hogy le ne maradj a január 23-i fergeteges Kiscsillag-koncertről! Légyszíves, Van-e szándék?, Ha én lennék… Kell ennél több?

2015. január 23.
Akvárium Klub, NagyHall

Facebook-esemény

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás