Kiosztották a 2018-as Magyar Formatervezési Díjakat és Design Management Díjakat

Avatar photo
2018.10.7., 9:13

EKG-készülék, légtisztító arculat, versenyzongora és cipőkollekció is az idei díjazottak közé került.

Október 4-én elindult az idei Design Hét Budapest rendezvénysorozat. Az ünnepélyes megnyitón – immár hagyományosan – sor került a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj idei elismertjeinek kihirdetésére is. A hagyományoknak megfelelően a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj átadása adja az ünnepélyes felütést a Design Hét Budapest fesztiválnak.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és Magyar Formatervezési Tanács által alapított Magyar Formatervezési Díj közel négy évtizede a hazai dizájn legkiemelkedőbb, innovatív és piacképes produktumaira és fejlesztéseire hívja fel a figyelmet termék, terv, vizuális kommunikáció és diákmunka kategóriában. A Design Management Díj 2018-ban mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén tíz éve, hogy átadják ezt az elismerést azoknak a gazdálkodó szervezeteknek, melyek a dizájnt és az innovációt az üzleti stratégia integráns részének tekintik. A díjazottak és döntőbe válogatott pályázók munkáiból nyíló ingyenes kiállítás október 19-ig tekinthető meg a díjátadó ünnepségnek is helyt adó óbudai Flashback Photo Studióban.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A MAGYAR FORMATERVEZÉSI DíJ DÍJAZOTTJAI ÉS KÜLÖNDÍJASAI 2018-BAN

Termék kategória:

Az orvosi elektronikai fejlesztések élen járnak a dizájnvezérelt innováció alkalmazásában. Egyre fontosabb, hogy a termékek egyszerűbbek, kialakításuk mindinkább felhasználóbarát legyen. Ilyen az Iglói-Nagy Péter és Nagy Ádám által a Sanatmetal Kft.-nek tervezett WIWE EKG-készülék is. A WIWE sokkal inkább látszik high-tech terméknek, mint orvosi eszköznek, mégis hatékony akár a stroke vagy más keringési katasztrófa megelőzésében is.

A kiemelkedő mezőny okán terv és diákmunka kategóriában a bírálóbizottság két-két alkotást is díjazott.

Terv kategória:

Csoma Sarolta és Horváth Máté terv kategóriában díjat érdemelt Mix karszéke klasszikus skandináv dizájnelemeken alapul mind megjelenése, mind praktikus szerelhetősége és innovatív anyagtársítása szempontjából.

Szintén a terv kategória díjazottja Németh László és Varga Dénes klasszikus ipari formatervezési munkája, egy flexo nyomdagép, mely a Varga-Flexo Kft.-nek készült. Az átgondolt, bővíthető konstrukció ergonomikus kezelőfelületeket és könnyen használható szoftvereket kapott, melyek összhangban működnek a karakteres dizájnnal.

Diák kategória:

Diák kategóriában is két díjat ítélt oda a bírálóbizottság. Révész Eszter Újraértelmezett tradíció elnevezésű textilkollekciója közhelyektől mentesen, kifinomultan, átfogó kutatómunka eredményeként ötvözi a tradicionális magyar népi szőttesek világát a korszerű technológiával.

A Pákozdi Rebeka által tervezett Onni hátizsák egy egészségmegőrzésre és betegségmegelőzésre fókuszáló projekt megvalósulása, látványos megoldásokkal. A stílusos táska egyben tartásjavító hátmerevítő is.

Vizuális kommunikáció kategória:

A Stockholmban élő Palotai Gábor a vizuális kommunikáció kategória díjazottja. A prémium légtisztítókat gyártó svéd Livsdal cég számára készítette a láthatatlan, atomi világot megidéző, pixelalapú, összetett arculatot és plakátsorozatot, amelyet a bírálóbizottság elegáns, letisztult mesterműként jellemzett. (Gábor egyébként a 2016-os, 1. ArtHungry Díj egyik zsűritagja volt – a szerk.)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának különdíja:

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának különdíját az Üveges Péter, Bolega Attila és Nádasi Gábor által tervezett Bogányi Grand Piano B-292 nyerte el. A hangszertervezés terén a szerkezeti fejlesztések, változtatások mindig óriási kutatómunkát igényelnek a tervezők részéről, főleg ha ennyire futurisztikus formáról van szó. A bírálóbizottság a termék átgondoltságát és kimunkáltságát értékelte.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának megosztott különdíja:

A Chicago Jazz Festival arculata újszerű vizuális nyelvezetével tűnt ki a mezőnyből. Serflek Máté plakátsorozata nélkülözi a klasszikus emblémákat, logókat, a jazz absztrakt, improvizatív voltára impulzív tipográfiai játékkal reflektál.

A 2017-es, 3. ArtHungry Díj Formatervezési kategóriában 2. helyen végző Veszprémi Gabriella Layers cipőkollekciója nemzetközi haute couture divatbemutatókon is megállná a helyét, organikus formáival, szoborszerű, mégis hordható kialakításával. A tervező célja, hogy a cipőgyártás során keletkező bőrhulladékot használja fel, a fenntarthatóság jegyében.

A Magyar Formatervezési Tanács különdíja:

A jurták tágas térélményét ötvözi a legújabb technológiai megoldásokkal a Magyar Formatervezési Tanács különdíjasa, a Reiner György által fejlesztett SysTents mobiljurta-rendszer. Verseny- és piacképes fejlesztés, amely magas formatervezési színvonalon felel meg a természetjárók, kültéri rendezvények igényeinek.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szellemivagyon-diagnózis szolgáltatás különdíja:

Szabó Márton munkája, a Q&C Nano újgenerációs vízadagoló berendezés nyerte el a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szellemivagyon-diagnózis szolgáltatás különdíját. Innovatív, hálózatra csatlakoztatható vízadagoló, amely nemcsak víz-, hanem energiatakarékos is, okostelefonhoz kapcsolható otthonok és irodák ideális kiegészítője lehet.

A DESIGN MANAGEMENT DÍJ DÍJAZOTTJAI ÉS ELISMERTJEI 2018-BAN

Fődíj:

A jubileumi tizedik évben a Design Management Díjat a sixay furniture nyerte el, amely az európai bútortervezési hagyományt továbbörökítő, időtálló diziájnértéket felmutató tömörfa bútorairól vált ismertté.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szellemivagyon-diagnózis szolgáltatás különdíja:

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szellemivagyon-diagnózis szolgáltatás különdíjában részesült a JULIUS K9 – K9-Sport Kft., mely a kutyás kiegészítők terén vívott ki piacvezető szerepet Európában. A márka fő profilja a – nyakörveket ma már egyre inkább felváltó, a szolgálati kutyás egységek és hobbikutyások számára egyaránt ideális – kutyahámok tervezése és gyártása.

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. különdíja:

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. idén első ízben ajánlott fel különdíjat, melyet a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület nyert el harmincöt éves, dizájnökoszisztéma erősítő, szakmai-érdekképviseleti platformot hatékonyan működtető tevékenységéért.

A Design Management Díj elismerő oklevelét kapta az IVANKA Factory Zrt., az S39 Hybrid Design Kft., a Tipton Eyeworks – Tipton Global Kft. és a Beyond the Standard – BTS World Kft.

Az SZTNH hivatalos oldala

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel őket az ArtHungry.com oldalra, és nevezzetek az aktuális díjakra!

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás