Kinks-turné: vagy igen, vagy nem

Avatar photo
2013.09.27., 7:11

A Kinks újrakezdéséről évek óta cikkeznek a zenei lapok, és bár úgy tűnik, valóban volt alapja a találgatásoknak, az együttes testvérpárjának két tagja, Dave Davies és Ray Davies nem jutottak közelebb ahhoz, hogy beszüntessék az évtizedes hidegháborút egymás közt.

Dave Davies most azt nyilatkozta a Rolling Stone magazinnak, hogy egyáltalán nem kizárt a jövő évi, jubileumi turné, de sokat kell még javulnia a testvérével való viszonynak ahhoz, hogy realizálódjon a terv.

„Háromszor is találkoztunk a nyáron, az elsÅ‘ két alkalom igazán jól sikerült. Beszélgettünk a régi szép napokról, és arról is, hogy csinálhatnánk közösen valamit jövÅ‘re” – mondta Davies, majd hozzátette: a harmadik találkozás már közel sem volt ilyen vidám, és az elválás óta nem is hallott testvére felÅ‘l.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Ötven százalékot adnék a turnéra, a labda most már Ray térfelén pattog” – így Dave, aki szerint arra semmi esély, hogy új lemezt készítsen fivérével, mert aligha tudnák egymást hosszú távon elviselni a stúdióban.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás