Két kontinensen, de egy úton – Polar Dear interjú

Mi jut eszetekbe a fogalomról, hogy sláger?

Oleg: Egy egyszerű és lényegre törő dolog, amely nem engedi meg, hogy legalább egy kicsit ne szeresd.

Márk: Nekem a tetszés szerint kiválasztott kocsma zenegépe. Mindig őszinte szeretettel gondolok erre a nagy dobozra, amiben végül tényleg csak a nemzetközi slágerek legjava marad fenn, és konkurál a regionális versenyzőkkel akár évtizedekkel is megjelenésük után.

Az Even If I’m Late című dalotok még a tavalyi évben készült, mégis napjainkban vált ismertté – és mondhatni slágerré – a hazai közszolgálati rádió jóvoltából. Számítottak a dal áttörésére?

Oleg: A szám megírásakor az elsődleges szempontunk az volt, hogy a szám elsősorban a külföldi slágerekkel vegye fel a versenyt és állja meg a helyét köztük. Mindössze egy hazai zenés TV csatornának küldtük el a kész klipet az év vége felé. Meglepetésünkre egy héten belül el is kezdték lejátszani, és ez volt az a pont ahonnan a dolgok maguktól kezdtek el alakulni a szám körül. Nem számítottunk rá, de nagyon örülünk az eddigi sikereknek.

Márk: A szám és a klip kora ősszel készült el. Reménykedtünk benne, hogy a haverok és ismerősök útján kelt némi figyelmet, de meglepetésünkre nem kerekedett semmiféle híre a dolognak, és inkább egy-két külföldi blogokon jelent meg. Igazán akkor lepődtünk meg, amikor fél év múlva teljesen magától beindult az egész itthon.

Egybehangzó vélemények szerint, a dalt első hallásra sokan egy külföldi electropop formáció munkájának gondolták. Azt hiszem, ennél nagyobb dicséretet kevés hazai zenekar kapott a debütáló felvétele után..

Márk: Tényleg tök érdekes, hogy a kommentek, amiket YouTube-on, vagy más csatornákon kapunk, legnagyobb részt arról adnak hírt, hogy az ember mennyire meglepődik, amikor megtudja, magyarok vagyunk. Még érdekesebb, hogy az ilyen kommentek legnagyobb része teljesen pozitív, és tényleg csak egy-kettő van, aki szerint Magyarországon magyarul énekeljünk. Azért én remélem, nem annyira rossz az itthoni helyzet zeneügyileg, hogy ezt feltétlenül dicséretnek vegyük.

Egyébként ti honnan indultatok?

Oleg: Én gimnazista koromban kezdtem el dobolni. Teljesen autodidakta módon igyekeztem fejlődni, sosem jártam tanárhoz vagy ilyesmi… Eleinte eszméletlenül nevetséges punk próbálkozásokban játszottam, majd egy „indie slágereket” feldolgozó banda után egy barátommal megalapítottuk a The Cab You Know nevű együttest. Ez lényegében egy elektronikával kísérletezős gitárpop projekt volt, ahol az idő múlásával egyre inkább a dalszerzés és az elektronikus alapok elkészítése kezdett el érdekelni a dobolást háttérbe szorítva.

Márkot 2011 őszén ismertem meg, amikor ő is belépett ebbe a zenekarba. Önfejűségemnek köszönhetően egyre jobban kezdtek frusztrálni a kompromisszumok, amiket a zenére vonatkozóan kellett volna kötnöm a zenekar egyes tagjaival. Mivel el akartam kerülni az ebből adódó konfliktusokat, úgy döntöttem, hogy kilépek az együttesből, és kizárólag a saját ötleteimet igyekszem majd megvalósítani. Mivel Márk is hasonlóan gondolkozott, mint én, hamar kiderült, hogy az ötleteink 100 százalékosan összeillenek mindenféle kompromisszumok nélkül. Így alakult meg 2011 tavaszán a Polar Dear.

Márk: Több együttesben játszottam, kizárólag haverokkal. Oleggel egy közös barátunkon keresztül ismerkedtem meg és kezdtem el zenélni. Ebben az időben én szomorú és magányos voltam, mert évek óta szerettem volna találni olyan társat/társakat, akik hozzám hasonlóan sznobok és egészségtelenül öntudatosak zeneügyben. Oleg volt az első hazai találat, aki ugyanúgy beteges szorgalommal töltötte le a pitchfork- vagy más nemzetközi oldalak által ajnározott zenéket, mint én, és igyekezett kemény munka árán kitalálni, hogy azt ciki- vagy nem ciki hallgatni.

Az electropop műfajából az elmúlt években már mindent kihoztak, amit lehetett – ha úgy tetszik a kiforrotta önmagát. Ti milyen kiaknázatlan lehetőségeket látott még a stílusban?

Márk: Van jó néhány kedvenc számunk a 80-as, 90-es évekből, amiket nem hogy a mai, de minden valószínűség szerint az akkori közegben is minden jobb érzésű zenebuzi titokban hallgatna, vagy hallgatott. Oleg szálfa termetén és az én igéző pillantásomon kívül ez a mi nagy erősségünk. Az olyan, sokaknak ellenszenves, kifinomult ízléssel össze nem egyeztethető stílusok, mint a chicago house, belga hardcore, rave vagy eurodance legalább akkora hatással van a zenénkre, mint a modernebb deep house, vagy az újjáéledt szintipop. Az, hogy mi egyértelműen pop zenét csinálunk, lehetővé teszi, hogy minden általunk kedvelt stílus legharsányabb, legtúlfűtöttebb elemeit használjuk fel a számainkban.

Mivel „új belépők” vagytok a hazai zenei színtéren, ezért kötelességemnek érzem megkérdezni, hogy milyen művészek munkái inspirálták a zenéteket? Ha jól érzem, erős kötődésetek lehet a Fenech-Soler, vagy a Delphic zenéje iránt…

Oleg: A Fenech- Solertől és Delphictől tetszik néhány szám,de egyáltalán nem voltak hatással a zenénkre. A különböző zenei blogoknak köszönhetően kb hetente ismerünk meg remek zenéket. Nekem ettől függetlenül természetesen van pár örök kedvencem is, amiknek a fele vállalhatatlanul ciki. Ebből kifolyólag az általam hozott hatások általában olyan kaotikus képletek végeredményei mint pl. a kilencvenes évekből ismert Dune röhelyes ravepopja keverve a The Walkmen- nel… Vagy például elképzeltem, hogy milyen lenne egy mai Britney Spears sláger, ha mondjuk az Orchestral Manoeuveres In The Dark játszaná a nyolcvanas években, majd azt egy kis M83- féle drámai filmzenés beütéssel, félig Hot Chip-re, félig pedig a Márk által már említett deep house stílusra hajazó elemekkel spékelnénk meg, majd odadobnánk Guettának, hogy jusson vele dűlőre a Washed Out-os arccal! Persze mindenkit megnyugtatnék, hogy ezeknek a gondolatoknak legfeljebb csupán 30 százaléka kerül bele a végleges számainkba.

Márk: A Dune az nagyon jó!

Miként születnek nálatok a szerzemények? A dalszerzés közös feladat, vagy le vannak osztva a munkák?

Oleg: Nincsenek leosztva a munkák. Általában egyikünknek születik egy kezdetleges számötlete, amit ide-oda dobálva egymásnak igyekszünk a legjobb formánk szerint befejezni.

Márk: Igen, egyelőre eléggé hektikus az egész, de minél több számon dolgozunk együtt, annál inkább kikristályosodni látszik, hogy kinek-mi az erőssége, gyengesége. Kedvező körülmények között Oleg 15 perc alatt képes 80 százalékosra összerakni egy számot a semmiből, aztán heteken át szenvedni, hogy a fennmaradó 20 százalék inkább kiteljesítse, mintsem elrontsa a számot. Én pont fordítva, az első loopot vagyok képes gyorsan végleges formába összehozni és eldönteni, mi legyen a végleges számszerkezet, aztán a megfelelő hangzáson és váltásokon tökölni végtelen időn át.

Milyen eszközökön és hangszereken születnek a dalok?

Márk: Két öreg notebookon, amiket sequencerként és vst hangszerekként használunk. Ezenkívül van még egy-két szintink is. Mikrofonügyben sem vagyunk túlzottan eleresztve. Az egész armada kb 200-250 ezerből ki is jön. Szerintünk ehhez képest pedig tök jól szólnak a számaink, szóval, amíg nem fizeti valami kiadó, vagy karitatív szervezet, be sem tesszük a lábunkat semmiféle stúdióba. Élő fellépéshez persze mindenképpen beszerzünk még pár hangszert, és legalább az egyik notebookot kicseréljük valami erősebbre, mert mire elkészül egy szám 40-50 sávon, a 90 százalékát statikus mintára kell konvertálnunk, ha nem akarjuk, hogy kigyulladjon a nyomorult gép.

A második kislemezetekhez készült videó pár hete debütált a videós megosztókon, amihez egy igazán szép klipet forgattatok. Mi a klip története, és kikkel dolgoztatok együtt a kisfilm munkálatai során?

Oleg: Nem szeretnénk szájbarágósan elmagyarázni mindent, amit csinálunk, így az Out of Sight klipjének értelmezését is inkább a közönségre bíznánk.

A videót egyébként egy nagyon jó barátunk, Gyarmati Dezső rendezte egy másik jóbarátunk, Mester László segítségével. Nekik köszönhetjük az Even If I’m Late klipjét is. 100 százaléksan megbízunk bennük, szóval, ha lesz harmadik klip, azt is velük szeretnénk megcsinálni. Az Out of Sight klipje egyébként Halasi László operatőri munkájának is köszönhetően sikerült ilyen szépre.

A Polar Dear vizuális megjelenéseit is ti tervezitek meg?

Oleg: Pontos elképzeléseink vannak a fotókat és a grafikai dolgokat illetően, de ezek végeredményét megint csak a videókészítésnél említett srácoknak köszönhetjük.

A dalaitok már letölthetőek a hivatalos weboldalotokról. Fizikai formátumban is tervezitek a megjelenést?

Oleg: A fizikai formátumú megjelenésnek inkább csak nagyobb terjedelmű anyagoknál látjuk értelmét. Tehát ha lesz albumunk, ami mögött egy kiadó áll, akkor természetesen nem látjuk majd akadályát a kézzel fogható dolgoknak sem.

Mik a további terveitek a jövőre nézve? Azt gondolom, hogy most rengeteg rajongónak szereznétek örömet, ha elárulnátok egy hazai koncert időpontját.

Oleg: Úgy gondolom, hogy az idei nyár fesztiválszezonjába már nem rondítunk bele. Az elkövetkezendő hónapokat inkább számírással fogjuk tölteni, mert a nyár végére szeretnénk elkészíteni első albumunkat, utána pedig jöhetnek a koncertek is. Természetesen a közönséget semmiféleképpen nem szeretnénk elhanyagolni, így folyamatosan kapnak majd ízelítőt a készülő zenékből és esetleg egy harmadik videóklip is szóba jöhet.

Márk: Mivel most két külön kontinensen élünk, az lenne a legnagyszerűbb, ha egy országban, de legalább egy földrészen élhetnénk, és tudjuk folytatni ezt az egészet. Mint a legtöbben, akik számokat adnak ki, mi is ehhez értünk a legjobban, és ebben érezzük igazán otthon magunkat, így célunk, hogy mindebből meg is tudjunk élni. Ha csak hirtelen fel nem fedezünk valami velünk született tehetséget, amely rejtélyes okoknál fogva eddig lappangott, nekünk nincs nagyon más a zenélésen kívül.

Web: http://polardear.bandcamp.com/

Interjú: Hering András

Címkék: polar dear, interjú