Varju Kitti
2017.11.13., 17:28

Két évig stúdiót épített, most pedig megmutatja, mit kreált benne Nils Frahm

Egyike a legproduktívabb kortárs előadóknak, az elmúlt időszakban viszont nagy csend honolt Nils Frahm körül. Bár tavaly Woodkiddel közösen kiadott egy EP-t, illetve a Nonkeen formációval is megjelentett egy lemezt, 2015 óta nem koncertezett önállóan. Jövőre aztán világ körüli turnéra indul, az apropóul szolgáló hetedik albumának háttérinformációit pedig most osztotta meg rajongóival – mi pedig veletek!

Néhány nappal a világ körüli turnéjának kezdete után (amely rögtön négy, már most teltházas berlini koncerttel indul), január 26-án érkezik a német billentyűmágus, Nils Frahm hetedik albuma, amely az All Melody címet kapta.

Fotó: Alexander Schneider

A tizenkét számot magába foglaló lemez már a művész vadonatúj stúdiójában készült, amelyet két évig saját maga épített a Funkhaus történelmi épületében. A bontástól és a helyreállítástól kezdve a kábelezésig, az elektromos munkákig és a famegmunkálásig, egy saját orgona és keverőpult létrehozásáig bezárólag szinte mindent egyedül csinált, az új tér pedig a nemsokára érkező All Melody című lemez szülőotthona lett. Alex Schneider jóvoltából videós körbetekintést is kapunk a Saal 3-ban, amely egyúttal a hivatalos albumelőzetes:

Nils Frahm így nyilatkozott az érkező lemez kapcsán: “A befejezés folyamatakor egy album nemcsak azt fedi fel, mi lett belőle, hanem még fontosabb, hogy mi nem. Az All Melody-t nagyon sok mindennek elképzeltem, és sokkal többé vált, de sosem pontosan azzá, aminek terveztem. (…) A zene, amit hallok belül, sosem fog lemezre kerülni, mert úgy tűnik, csak én tudom eljátszani magam számára. Ez az album azt foglalja magába, ami szerintem ebből kijött, és a lehető legjobban leírja az elmúlt időszakom zenei felfedezéseit.”

Íme a borító:

Ez pedig a számlista:

01 The Whole Universe Wants To Be Touched
02 Sunson
03 A Place
04 My Friend The Forest
05 Human Range
06 Forever Changeless
07 All Melody
08 #2
09 Momentum
10 Fundamental Values
11 Kaleidoscope
12 Harm Hymn

Nils Frahm világ körüli turnéjának állomásai között egyelőre nincs magyar dátum, hozzánk legközelebb 2018. április 30-án lesz Bécsben.

Címkék: , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!