Kedvenc zenéd? A Windows 95!

Avatar photo
2015.08.26., 11:04

Ugyan a technológia ma már az életünk szerves része, és elképzelhetetlen lenne nélküle a túlélés, a generációnk nagy része még fel tudja idézni az első számítózós emlékét, az első netezést, és mindazt a a varázslatot, amit ez a dobozba zárt végtelen lehetőség jelentett.

pcliteracy_large
Bizony, öregedünk, ugyanis augusztus 24-én volt a 20 éves évfordulója, hogy a Microsoft piacra dobta a Windows 95-öt, e jeles alkalomból pedig Daniel Jones digitális művész meglépte azt, amit ilyenkor logikusan meg kell lépni, és 4000%-kal lelassította az operációs rendszer indítózenéjét, kreálva így a maga módján egészen gyönyörű ambient muzsikát.

A művelet 2010-ből eredeztethető, amikor a floridai zenész-producer, Nick Pittsinger Justin Bieber-nek adott egy jótékony 800%-os lassítást.

Jones egyébként ugyanígy járt el öt másik Windows-zenével is, az eredmény pedig egy csokor földöntúli dal; indítsd el a playlistet, lazíts, és nincs más hátra, mint egy nosztalgikus flipper -vagy aknakereső-játszma.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás