Kate Nash: “A karácsonyi szakítás szívás”

Fürdős Zsanett
2013.12.3., 10:52

December kezdetével a zenészek rendszerint elárasztanak bennünket különböző karácsonyi dalokkal, olykor új számokat írnak, de szívesen nyúlnak régebbi slágerekhez és tradicionális karácsonyi énekekhez is. Tegnap a Killers új ünnepi dalát mutattuk meg nektek, ma pedig Kate Nash kislemezéről hallgathattok meg egy számot.

A Have Faith With Kate Nash egy öt számos EP, amin a teljesen új dalok mellett, mint a I Hate You This Christmas, olyan karácsonyi énekek hallhatók mint a Silent Night vagy az Auld Lang Syne – ami egy skót ballada.

Kate Nasht oly annyira megihlette a karácsony régimódi hangulata, hogy ennek szellemében írta meg Faith című dalát, amit a száncsengők csilingelésével és a kórussal sikerült igazán ünnepivé varázsolnia. Ráadásul a szöveg is roskadozik a karácsonyi szavaktól mint a gesztenye (chesnut), fagyöngy (mistletoe), száncsengő (sleigh bell), hit, boldogság és a sort még folytathatnánk a végtelenségig.  Sőt, az NME magazinnak még azt is megsúgta, hogy talán egy teljes karácsonyi lemezt is megjelentet.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A kislemez másik új dala az I Hate You This Christmas témájáról és dallamáról egyáltalán nem a karácsony jut eszünkbe. Az énekesnő szerint az ünnepek alatti szakítás szívás és ez a szám is erről szól.

Have Faith With Kate Nash számlistája:

I Hate You This Christmas
Silent Night

Christmas Is In The Air (by The Tuts)
Auld Lang Syne
Faith

Címkék: , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás