K.ustom

Avatar photo
2012.04.6., 16:13

“Az élet olyan, mint a zene. Amikor hallgatsz egy számot, akkor azt élvezed elejétől a végéig, nem csak az utolsó hangot. Manapság nagyon sok ember küzd, hajt, hogy ezt, meg azt elérje, hogy a végén boldog legyen. Ez olyan mintha kiállna a színpadra az előadó és pengetne egyet, az utolsó akkordot.”


Ezzel a hasonlattal kezdte K., azaz Károlyi Péter a beszélgetésünket. Ő ezt a művészet szemszögéből értette: sosem a kész termékért alkot, vagy hogy majd később lefotózhassa, hanem azért a flow érzésért, ami elkapja egy tökéletes vonal húzása után. Az érzésért, amitől hajnalig tud rajzolni anélkül, hogy észrevenné, akár egy perc is eltelt volna, mióta elkezdte.

K. az a srác, aki extra és egyedi griptape-eket csinál gördeszkákra, longboardokra – gondolok itt Buddha fél arcára, vagy egy cseppekből kirakott fenyőfára, Manhattan látképének sziluettjére, kalocsai mintákra, fogaskerekekre… stb.

Kiskorától fogva imád rajzolni, az első deszkáit is kipingálta a saját ízlése szerint, de sose tudta magát elkötelezni egyetlen iparművészeti ág mellett sem. Félt, hogy akkor kénytelen lenne feladnia magát, és akkor elveszne az a valami, amitől ő maga, önmaga. Nem szerette sosem az aktuális trendeket követni, mindig is annak volt a híve, hogy a stílust magunknak kell megteremteni. És nem a művészi sznobizmus mondatja ezt vele, hanem az, hogy ha az aktuális trendet követed, előbb-utóbb lecsengsz a trenddel együtt, de ha azt te találod ki, máris többet adtál a világnak.

Sosem vágyott nagy dolgokra, gazdagságra vagy fényűzésre. Jól érzi magát a bőrében ott, ahol van és azt csinálva, amit csinál, amíg nem kell feladnia önmagát. Dolgozhat hosszú hajjal és szakállal anélkül, hogy bárki megszólná. Hétköznaponként Anna Zaboeva cipőboltjában szorgoskodik a Wesselényi utcában, amire nem is munkahelyként tekint, inkább mint egy baráti vállalkozásra, ahova bejár segíteni, mindezt persze a legjobb értelemben véve. Sokat merített ebből a munkahelyből, mivel Anne ide jött Oroszországból, teljesen idegenként kezdett el felépíteni valamit, ami tetszett az embereknek és bevált, felépítette azt, amit szeretett volna.

“Az élet olyan, mint a zene. Amikor hallgatsz egy számot, akkor azt élvezed elejétől a végéig, nem csak az utolsó hangot. Manapság nagyon sok ember küzd, hajt, hogy ezt, meg azt elérje, hogy a végén boldog legyen. Ez olyan mintha kiállna a színpadra az előadó és pengetne egyet, az utolsó akkordot.”

Térjünk rá arra, amiért én igazából leültem K.-val beszélgetni, a gripetape design-ra. Először magának készített egy griptape-et, amit megmutatott az egyik barátjának, az anyukájának, aki kiskorától kezdve tanította rajzolni. Ő döbbentette rá arra, hogy ennek súlya van. Azáltal, hogy ezt ő saját kezűleg alkotta, az a grip életre kelt. Ez adta meg a kezdő lökést.

A munka folyamata ránézésre egyszerű, hiszen photoshopban megtervezi a mintát, amit utána rávisz a griptape hátára, majd grafikusszikével nekiáll kivágni, vagy csak simán elkezdi felrajzolni a gripre, de mire egyenként minden vonalat, apró kört, pontot, cseppet kivág, gyakran eltelik egy nap is. Nem hagyhattam ki a sablonkérdést, hogy melyik a kedvenc mintája. Ahogy sejtettem, nem kaptam konkrét választ. Amikor nekiáll egy minta elkészítésének, amit nem megrendelésre tesz, sokat merít különböző afrikai, indián, és más természetközeli törzsek mintáiból. Szereti a csepp motívumokat és az aprólékosabb, pepecsebb munkákat.

Mint régi deszkástól, meg kellett kérdeznem, hogy tetszik-e neki a gördeszkázás újravirágzása kis hazánkban, mire egyértelműen azt felelte: örül, hogy újra kezd ennek kultúrája lenni Magyarországon, és kezd utat törni a longboard is. Fiatal deszkakészítők jelennek meg és ifjú designerek kezdenek el lapokat díszíteni. Szerinte ez mindennél jobb időtöltés, hiszen arra bíztat mindenkit, hogy járjunk ki újra a természetbe és ismerjük meg azt, ami körülöttünk van. Leírhatatlan érzésként mesélt a balatoni longboard tripjükről, mikor a Káli-medencében naplementekor cruise-olhattak le a hegyről úgy, hogy egyik oldalon vöröslött a lemenő nap, a másik oldalon meg a Balaton látképe tárult eléjük.

K. pontosan az a szabadszellem, amit a gördeszka és a longboardozás valaha hivatott volt képviselni. Alkoss, légy egyedi és sose add fel magad és azt, ami te vagy.

Web: http://www.facebook.com/Kgriptapes

Szerző: Somogyi Márton

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás