Justin Bieber Budapestre is elhozza a Justice World Tour koncertjét

2021.11.15., 17:09

Az énekes a turné egyik állomásaként 2023 márciusában útba ejti Magyarországot is.

Hétfőn jelentette be Justin Bieber a várva várt Justice World Tour új időpontjait, amelynek keretein belül 2023. március 11-én a Papp László Budapest Sportarénában is fellép.

2022 májusa és 2023 márciusa között Justin Bieber öt kontinensen turnézik, több mint 20 országba látogat, és több mint 90 fesztiválon lép fel. Az új időpontok a közelmúltban bejelentett, 52 állomásos, 2022-es észak-amerikai turné után következnek, amely február 18-án San Diegóból indul.

A nemzetközi turné 2022 májusában kezdődik Mexikóban, majd augusztusban Európában folytatódik, szeptemberben és októberben kerül sorra Dél-Amerika, Dél-Afrika és a Közel-Kelet, novemberben és decemberben Ausztrália és Új-Zéland, majd 2023 elején az Egyesült Királyságban és Európában lép fel Bieber.

Biebernek ez az első világturnéja a 2016-2017-es Purpose World Tour óta, amelyen összesen 2,7 millióan hallgatták élőben az amerikai énekest.

A jegyeladás a budapesti koncertre november 19-én, délelőtt 10 órakor indul.

Az új turnén az énekes a legnagyobb slágerei mellett elsősorban a legújabb albumáról, az idén megjelent Justice-ról játssza majd a dalokat. A 2021 márciusában kiadott lemez a legtöbbet streamelt albumként debütált 117 országban.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás