Julien Baker kétszámos kislemeze után az ember csak felnézni tud rá, majd meghajolni a zenéje előtt

Phenom'enon
2019.11.13., 20:50

Hiába a józan ész, az évek alatt az emberben kialakuló zenei ízlés vagy akár elgondolt igények, Julien Baker ezt most felülírta egy kétszámos kislemezzel.

 
 

Ez a fiatal hölgy maga mögött tud egy kísérletező első nagylemezt, illetve egy jóval kiforrottabb, egységesebb hangzással rendelkező másodikat. De hogy honnan is indult ő? Egész pontosan a Tennessee állambeli Bartlettből. Hangmérnöki tanulmányokat folytatott, irodalom szakon tanult, Forrister néven (korábban The Star Killers) alapított egy kisebb formációt, majd turnézni kezdett. Katartikus előadásai már a kezdettekkor előtörtek, csak egy Fender Telecaster kellett hozzá és egy jó loop pedál, semmi több. Érkeztek is a megjelenések az elmúlt évek során, ahogy az lenni szokott, élő kislemezek és EP is, de mégis volt egy apró hiányérzete az embernek, amire nem hiszem, hogy rá lehetett volna jönni. Eddig.

 
 

Kiégett, kissé zűrzavaros, elmosódott borító figyelmezteti az embert, hogy ezt a két dalt azonnal meg kell hallgatni, mert elmúlik a varázs. Furcsa összhang ez, mindig fontos a booklet, egyfajta ajtóként gondolhat rá a hallgató, előre képes fantáziálni, mit rakhatott össze mögötte az adott dalszerző, főleg egy kislemeznél. És akkor elindul a Tokyo, ismétlődő hangok, majd a dalban végig vonuló akkordmenet.

Tompa dob, angyalian szól az ének, nagyon, de nagyon fáj ez az egész, ami kezd kialakulni, de mégis… Templomian gyönyörű kiállás zabolázza meg ezt a szörnyű, mégis tiszta és szép hangulatot.

Zongora és ének. Más nem kell. Utána pedig egyszerűen érthetetlen, de a zaklatott dob és gitár párosa, amely szinte éteri, úgy képes lezárni a dalt, hogy egyszerre érezzük magunkat sebezhetőnek, mégis legyőzhetetlennek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Váltunk a második számra, szól a Sucker Punch, felismerhető a Julien Baker-ös gitártéma/tempó, felemel minket a padlóról, de valahogy azt érezni, sokkal, de sokkal komorabb ez a dal, mint első hallásra gondolnánk. Folyamatosan hangosodik, legalábbis ezt érezteti a háttérben húzódó effekt, amely drasztikusan elhalkul, ahogy nem sokkal utána a szám is.

Hogy miért is kell ez a dal? Hogy ne felejtsük el, honnan is indult ez a huszonéves lány, aki, ha nem is biztos, hogy teljesen, de érzelmileg és zeneileg is felnőtt, mert úgy énekelni és felvételt készíteni, ahogy most tette, kiemelkedő és egyben megnyugtató.

Az ember képes felnézni rá, és meghajolni, megköszönni ezt a nagyjából hét percet.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

És hogy mi az, ami eddig hiányzott? Talán a csendes dalrészletek, talán a kiállások, talán az, hogy úgy tudta kiadni magából az összegyűlt nehéz pillanatokat, hogy közben mindvégig hű volt önmagához, mert „élőben” és megismételhetetlenül felénekelni egy olyan dalt, amiben, ha szeretnénk, sem tudunk olyan hangot találni, ami ne lenne monumentális és egyidőben fátyolosan tiszta.

Szerző: Molnár Csaba

Címkék: , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás