Johnny Marr harmadik lemezén alternatív társadalmakról és továbbfejlődött emberi létformákról is énekel

Avatar photo
2018.06.17., 11:58

Megérkezett Johnny Marr, a legendás The Smiths egykori gitáros-dalszerzőjének harmadik szólólemeze Call The Comet címmel. Az albuma kapcsán adott interjúkban pedig Morrissey-ről és az Oasis előtti, akkor még fiatal és pénztelen Noel Gallagherről is sztorizgatott.

A The Smiths a ’80-as évek egyik legmeghatározóbb zenekara volt, és bár mindössze öt éven át létezett, ezalatt összehozott négy lemezt, egyedi hangzásvilágának köszönhetően pedig később olyan formációkra volt hatással, mint a The Stone Roses, az Oasis vagy az Arctic Monkeys. Ez az egyedi hangzásvilág épp Johnny Marrnak volt köszönhető.

 
 

Új albumát beharangozó dalait mi is nyomon követtük, és bemutattuk korábbi Phenom’enális elszámolásainkban. A Call The Comet központi témája egy alternatív társadalom életét dolgozza fel egy disztópikus világban, ami visszaállítja az utóbbi évek nevetséges történéseit. Marr az Independentnek elmondta, hogy sose volt ennyire büszke arra, hogy zenész, mint manapság. Bár a fentebb említett koncepcióra lett felhúzva a lemez, de ez nem minden dalt érint.

Az H. G. Wells és David Wallis sci-fi írók által inspirált Day In, Day Out például Marr kreatív kényszeréről szól, a The Tracers pedig arról, hogy egy továbbfejlődött emberi létforma visszatér a Földre, hogy vezessen minket. Az énekes mosolyogva meg is jegyezte, hogy „ez lehet, furcsának tűnik, de az emberiség évezredes viszonylatban imádkozott egy képzeletbeli erőhöz az égben. Szóval baromi biztos, hogy énekelhetek erről.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Természetesen szóba került a The Smiths egykori énekesével, Morrissey-vel való kapcsolata, és az, hogy mit gondol az utóbbi időben kifejtett politikai nézeteiről, ahogy a For Britain nevű szélsőjobboldali pártra való szavazásra buzdított (Marr mindig is vállaltan baloldali volt). „Azt nem mondanám, hogy nem. Nem, nem, nem. Haha, nem, nem vagyunk haverok. Csak nagyon különbözőek vagyunk. De mi mindig is nagyon különböző emberek voltunk. Amit mindenkinek tudnia kell, hogy ellenzem azokat a nézeteket Morrissey-től vagy bárki mástól” – nyilatkozta Marr.

A Radio X-nek adott interjújában előkerült egy érdekes történet is, méghozzá a fiatal és pénztelen, Oasis előtti Noel Gallagherről, akiről fogalma sem volt, hogy később a valaha volt egyik legnagyobb rockzenekarnak a gitárosa lesz. „Ő csak egy srác volt, akiről felismertem, hogy intenzív, és nagyon komolyan veszi azt, amit csinál. De nem nagyon volt pénze, nekem meg volt egy csomó gitárom, és úgy voltam vele, hogy oké, ezt neki adom.” Egyébként az egyik gitár, amit Gallaghernek ajándékozott, az volt, amelyen megírta, majd rögzítették a The Smiths legfontosabb lemezét, a The Queen Is Deadet.

Alább teljes egészében meghallgatható a Call The Comet:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(Forrás: Independent, NME)

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás