John Williamsnek elege lett a Star Wars-filmek megzenésítéséből

Csák Melinda
2018.03.7., 12:48

A legendás, ötszörös Oscar-díjas rendező, John Williams bejelentette, hogy a kilencedik epizódot követő Star Wars-filmeknek többé már nem ő lesz a zeneszerzője.

Mind tudjuk, hogy (a rendező) J. J. Abrams egy új (Star Wars) filmen munkálkodik jelenleg, melyen remélem, együtt dolgozhatok vele jövőre – mondta Williams a Los Angeles-i KUSC rádiónak. – Várom is. Ezzel a kilenc résszel pedig kerekké válik a történet, és számomra is ennyi elég lesz.”

Williams azt is hangsúlyozta, hogy nagy rajongója Daisy Ridley-nek, és annak, ahogy Rey karakterét életre keltette. „Múlt évben, mikor Kathy Kennedy felhívott, és megkérdezte, hogy szerezném-e én szerezni Az utolsó jedik zenéjét, és egyből azt kérdeztem, hogy Daisy is benne lesz? – magyarázta Williams. – Amikor azt mondta, igen, én is azonnal rábólintottam.” Az amerikai zeneszerző arról is beszélt, bízik benne, hogy Rey szüleiről több érdekesség fog kiderülni, mint amennyit Az utolsó jedik végén megtudhattunk.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Korábban Daisy Ridley is úgy nyilatkozott, hogy a kilencedik epizód után otthagyná a Star Wars-univerzumot.

„Nagyon-nagyon izgatott vagyok, hogy elkészíthetjük a kilencedik részt is, ezzel kikerekítve a történetet, mert eredetileg három filmre szerződtem le. Szóval az én fejemben ez három film. Úgy érzem, ezt követően lesz itt az ideje kilépni a dologból.”

De azért nem zárkózik el teljesen a visszatéréstől a távoli jövőben, hiszen egyszer így is nyilatkozott: „Ki tudja? Őszintén szólva én úgy érzem, hogy a következő harminc évben évben talán vége lesz a világnak, de ha mégsem a föld alatt fogunk összekapcsolt sejtekként élni, akkor persze. Talán. De ismétlem, ki tudja.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(Forrás: Hypebeast)

Címkék: , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás