John Malkovich is beugorhat Az ifjú pápa-sorozat folytatásába

Avatar photo
2018.07.3., 13:15

Paolo Sorrentino modern pápás sorozatában jobb partnert nem is kaphatott volna Jude Law magának.

John Malkovich

Nem igazi folytatás lesz, hiszen mint azt már korábban bejelentették, a Jude Law főszereplésével forgatott nagy sikerű sorozatnak nem lesz második évada. A produkciót megrendelő HBO és Sky közleménye szerint Sorrentino inkább egy újabb, korlátozott epizódszámú szériát rendez a modern pápaság világáról The New Pope címmel.

Law Az ifjú pápa című sorozatban Lenny Belardót alakította, aki az első amerikai pápaként XIII. Pius néven lett a katolikus egyház feje. Egyelőre nem lehet tudni, hogy Law visszatér-e az új szériában, mivel a sorozat végén bizonytalanná vált a karakter jövője. A pletykák szerint Malkovich játszhatja az új pápát, de hivatalos nyilatkozatban ez még nem hangzott el, ahogy az új széria forgatókönyvéről sem beszéltek még.

A kétszeres Oscar-jelölt Malkovich három évtizedes pályafutása alatt rendkívül színes karaktereket játszott: szerepelt a Veszedelmes viszonyok című kosztümös filmben, de olyan akciómozikban is láthatták a nézők, mint a Con Air – A fegyencjárat vagy a Red-sorozat, és ő volt a főhőse Spike Jonze A John Malkovich-menet című komédiájának is.

A The New Pope című új tévésorozat forgatása novemberben kezdődik Olaszországban. A forgatókönyvön ismét Sorrentino dolgozik Umberto Contarello és Stefano Bises társaságában. A sorozat producere a Wildside részéről Lorenzo Mieli és Mario Gianani, a Mediapro pedig társproducerként működik közre. A széria nemzetközi forgalmazója a FremantleMedia International.

Az ifjú pápa 2016 októberében debütált a Sky tévécsatornán, majd 2017 januárjában az HBO programjában. Law alakítását Golden Globe-díjra is jelölték.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(phenom/mti)

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás