Janet Jackson karrierje és élete is veszélyben lehet

Avatar photo
2016.01.6., 11:56

Janet Jackson, aki több évi kihagyás után tavaly ősszel, az Unbreakable című stúdióalbumának megjelenésével párhuzamosan tért vissza a színpadra, karácsonykor közölte, hogy az orvosai azt tanácsolták neki: haladéktalanul műtesse meg magát.

tumblr_o0cxsg7x4y1r9nzvgo1_1280000

„Vérző szívvel kell közölnöm, hogy tavaszra kell halasztanom Unbreakable turnémat” – írta az énekesnő, de további részleteket nem árult el az egészségi állapotáról. A 49 éves előadóművész arra kérte a rajongóit, hogy imádkozzanak érte. Hiszen úgy tűnik, nem „csak” a karrierje lehet veszélyben, hanem akár az élete is.

Az amerikai RadarOnline magazin bennfentes informátora szerint azonban súlyosabb a probléma, mint azt gondolták: Janet hangszálain azonnali műtéti beavatkozást igénylő tumort találtak, ami akár rosszindulatú is lehet.

Michael Jackson, a „popkirály” most 49 éves húga január 9-én lépett volna ismét színpadra Denverben maratoni koncertsorozata keretében, és egészen júniusig koncertezett volna az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában.

Nem közölte, hogy pontosan mikor folytatja a turnét, csak annyit ígért meg, hogy valamennyi koncertjét megtartják egy későbbi időpontban, és a már megvásárolt jegyek árát visszatérítik.

Janet Jackson koncertsorozata augusztus 31-én kezdődött a kanadai Vancouverben, de azóta már több egyesült államokbeli koncertet lemondtak, hogy pihentesse a hangszálait.

Az énekesnő hétévnyi szünet után októberben adott ki új albumot – az Unbreakable-t -, amellyel 2009-ben elhunyt bátyja, Michael Jackson emléke előtt is tiszteleg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

**Frissítés: Janet Jackson egy hivatalos sajtóközleményben oszlatta el a téves híreket és pletykákat, miszerint rákja lenne. Továbbá azt írja, hogy már gyógyul, így orvosa hozzájárulásával az Unbreakable európai turnéja semmiképpen sem marad el, a jelenleg törölt koncertek pedig pótlásra kerülnek. Mindezt a Great Forever c. dalának dalszövegével is megüzente:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás