Janet Jackson egy mindent vivő reggaeton slágerrel pakol rá egy lapáttal a nyárra

Avatar photo
2018.08.17., 11:01

Miután Janet Jackson átvette az idén neki járó Billboard Music Awards életmű-díját, és lezavarta a State Of The World című turnéjának nyári állomásait, egy erősen rádióbarát videós dallal is kijött Daddy Yankee közreműködésével.

Janet Jackson: Made For Now

Janet Jackson visszatérése 2015 egyik legfontosabb popzenei történése volt, hiszen a Jackson család legfiatalabb tagja évekre visszavonult a nyilvánosság elől, és ez előtt hét évig új albumot sem adott ki. A három éve megjelent Unbreakable című album mégis a Billboard 200 albumslágerlista első helyén nyitott, ezzel Jackson hetedik listavezető albuma lett az Egyesült Államokban. A lemezt felvezető No Sleeep albumváltozata pedig (amihez J. Cole-lal közös videót is forgattak) a Billboard Adult R&B Songs listának pedig az első helyére került. Az Unbreakable-turné második szakaszának elhalasztása után Janet egy fekete-fehér, ikonikus táncvideót is forgatott Dave Meyers kliprendezővel az album Dammn Baby című számához, ami az amerikai énekesnő és táncosainak kifogástalan tánckoreográfiájával hozza vissza a Jimmy Jam és Terry Lewis által producerált kilencvenes évekbeli R&B-groove-érzést Janet 1998-as, I Get Lonley c. dalának részletével. 2016-ban megszakította az albumot promotáló Unbreakable turnéját, mivel bejelentette, anyai örömök elé néz.

Janet tavaly ősszel kezdte meg a State Of The World című amerikai helyszíneket érintő turnéját, megkapta a Billboard zenei magazin az ICON-díját (amit korábban olyan legendáknak ítéltek oda, mint Neil DiamondStevie WonderPrince, vagy Cher), majd nyári turnéját követően egy új videós dallal is jelentkezett. Az abszolút nyári életérzést és pozitív üzenetet sugalló Made For Now-hoz ismét Dave Meyers rendezett videót New Yorkban, amiben Janet és a latin Grammy díjas, puerto rico-i reggaeton előadó, Daddy Yankee mellett egy nagy csapat, boldog afro,- és reggaeton-táncos uralja az utcákat. Jackson új dalának premierje egyébként az MTV TRL című műsorában volt, ami azért is nagy szám, mert az 52 éves amerikai énekesnő 14 éve nem vállalt élő televízós szereplést, ráadásul péntek este Jimmy Fallon The Tonight Show Starring Jimmy Fallon című műsorában élőben is előadja majd új slágerét.

Valahogy így:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás