Jamie Cullum visszatért

Avatar photo
2013.02.15., 16:41

Jamie Cullum ezúttal egy feldolgozással örvendezteti meg rajongóit: Cole Porter klasszikusát, a Love For $ale című szerzeményt gondolta újra. A dalhoz vendégül hívta a brit rappert, Roots Manuvát is, a produceri munkálatokat pedig szintén a hip-hop műfajában utazó Dan the Automatorra bízta. A dal azonnal le is tölthető az énekes hivatalos honlapjáról.

A szerzeményhez videoklip is készült, a fiatal és rejtélyes Charlie & Joe rendezőpáros gondozásában, akik dolgoztak már együtt például Kanye Westtel is. A kisfilm főszerepében Larry Lamb látható, aki a BBC több televíziós sorozatában is játszott már.

“Számomra nagyon szórakoztató volt részt venni egy ilyen filmes megoldásban – nyilatkozta Cullum – erre eddig sajnos nem volt lehetőségem. Nagyon büszke vagyok erre a dalra, amiben már önmagában is rengetegféle hatás csap össze.”

Legutolsó albumának megjelenése óta Jamie Cullum rengeteg teltházas koncertet adott, több különleges együttműködésben is részt vett, dolgozott együtt például Stevie Wonderrel, a Rizzle Kicks-szel és a Roots-szal is, sőt, írt zenét Clint Eastwood Gran Torinojához, amit ráadásul Golden Globe-ra is jelöltek.

Ötödik stúdiólemezének részletei a közeljövőben várhatóak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Web: http://www.jamiecullum.com

(Phenom’/Universal)

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás