Jake Bugg agresszióval tör ki az egyszerű gitáros fiú szerepéből

Avatar photo
2016.03.1., 16:20

Valljuk be, a brit Jake Bugg inkább visszafogottabb folk-rock dalaival maradt meg a fejünkben (elég, ha az olyan slágereire gondolunk, mint a Broken vagy a Two Fingers), és bár voltak tempósabb próbálkozásai is (mint a What Doesn’t Kill You), mondhatni beskatulyáztuk az érces hangú gitáros srác szerepkörébe. Legújabb dalával viszont jól meglepett minket.

jake

Merthogy a harmadik albumát beharangozó Gimme The Love-tól szinte hanyatt vágtuk magunkat, hiszen egy rendkívül dinamikus, rögtön berántó rockdalt kaptunk, sodró dobokkal és dögös gitáralapokkal. Nemcsak az új kislemezből, hanem a hozzá készült, Michael Holyk által rendezett videoklipből is sugárzik az erő és a lendület, amely összképében tényleg váratlan húzásnak tűnik a 22 éves énekestől. A kisfilm egyébként főként az agresszivitásra fókuszál: a különböző verekedős jelenetek mellett dühöt árasztó táncmozdulatok keretezik a képkockákat, amelyekben itt-ott feltűnik Bugg is – bár ő inkább ezúttal egy keménykedő fehér rappergyerekre emlékeztet, mint egy rockzenészre.

Egy villanyszerelő számát szívesen megadnánk neki, de ezen felül eléggé megkedveltük ezt az új énjét – és ti?

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Gimme The Love a június 17-én érkező On My One című album előfutára, amely Bugg harmadik lemeze lesz. Állítása szerint a számok tartalma sokkal sötétebb, mint korábban, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy bizonyos dalokra akár még táncolhatnak is az emberek.

Elég magányos volt ezt a lemezt egymagamban elkészíteni. De úgy láttam, hogy ez olyasmi, amit meg kell tennem ahhoz, hogy fejlődhessek dalszerzőként.

Erre utal az On My One munkacím is, ráadásul ennek fényében a Beastie Boys Mike D-jét is elutasította egy esetleges kollaboráció kapcsán, olvasható az NME-n.

Néhány hete egyébként már elérhetővé tette a címadó számot is, amely azért még inkább a korábbi stílusvilágra reflektál: 

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ez lesz majd a borító:

onmyone

Ez pedig a számlista:

1. On My One
2. Gimme The Love
3. Love, Hope and Misery
4. The Love We’re Hoping For
5. Put Out The Fire
6. Never Wanna Dance
7. Bitter Salt
8. Ain’t No Rhyme
9. Livin’ Up Country
10. All That
11. Hold On You

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás