Itt van Robyn új zenei projektjének első révülete!

Avatar photo
2015.06.19., 12:56

A népszerű svéd énekesnő, Robyn a közelmúltban jelentette be, hogy a Röyksopp-pal közös Do It Again kollaborációja után ismét egy új zenei projekten dolgozik, amely szintén egy erős csapatmunka keretein belül zajlik. A Robyn & La Bagatelle Magique néven futó együttműködésről tegnap este a BBC Radio 1-os Annie Mac műsorában le is hullt a lepel, ugyanis itt mutatta be Robyn elsőként a Markus Jägerstedt billentyűs és a tavaly elhunyt svéd zenei producer, Christian Falkkal közös kooperációjának első dalát, a Love Is Free-t.

3ea22017

Az erősen kluborientált, a ’90-es évek acid house és rave hangzását újragondoló zenei projekt kezdete még 2013-ra nyúlik vissza, amikor a három zenész hosszú éjszakákat töltött Robyn tinikorának kedvenc zenéinek rögtönzött előadásával. Robyn énekelt és szintetizátoron játszott, Markus basszusgitáron kísérte, Christian pedig tolta alájuk az elektronikus zenei alapokat. A svéd producer azonban tavaly júliusban, 52 éves korában hasnyálmirigyrákban elhunyt, így alkalmi formációjuk és közös örömzenéléseik is megszűntek.

Idén azonban Robyn és Markus úgy döntött, hogy a fiók mélyén heverő közös felvételeiket leporolják, és Christian előtti tiszteletüket is leróva életre hívják az addig megvalósulatlan formációjukat, a Bagatelle Magique-t.

A török folk zenéből, a néhai Arthur Russell munkáiból és a ’90-es évek house zenéjéből ihletet merítő Love Is Free– t az amerikai Maluca Mala énekesnő és producer közreműködésével vették fel (aki egyébként korábban már dolgozott Diplóval is, és zenéjét experimentális tropical punkként jellemzi, egy kis ghetto tech és hip-house kalandozással).

Hallgasd meg a Robyn & La Bagatelle Magique Malucával közös trekkjét!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az Annie Macnek adott interjúból az is kiderült, hogy a trió még ezen a nyáron kiadja (az egyelőre cím nélküli) minialbumát Robyn saját kiadója, a Konichiwa Records gondozásában, amin a bemutatkozó dal mellett ott lesz a Set Me Free, Lose Control és Arthur Russell Tell You Today című felvételének Red Hot tribute-lemezéről már ismert átdolgozása is. Átgondolások gyanánt pedig Todd Terry, Mr. Tophat (és még sokan mások) kapnak szabad kezet az formációk remixeinek elkészítéséhez.

Addig hallgasd meg a hamarosan megjelenő EP ízelítőjét egy videós minimix formájában:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A tavaly megjelent, AIDS-segélyezést elősegítő Red Hot Organization-válogatáslemez az AIDS következtében elhunyt Arthur Russell munkásságát eleveníti fel számtalan közreműködővel, így Robyn is helyet kapott rajta a Tell You Today feldolgozásával:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A La Bagatelle Magique előtt is többször dolgozott Robyn a tavaly rákban elhunyt Christian Falkkal: egyik népszerű dalát, a 2006-ban kiadott Dream Ont is együtt írták:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás