Avatar photo
2018.04.25., 21:00

Itt van a felkapott norvég tinidráma, a Skam amerikai változata, a SKAM Austin

Kevés dolog van a világon, amiből az amerikaiak ne akarnának sajátot. Ma például éppen az egész Észak-Európát meghódító norvég sorozatnak, a Skamnek USA-béli megfelelője debütált SKAM Austin néven.

Az eredeti Skam 2015-ben mutatkozott be egy norvég tévé csatornán és rövid időn belül igen népszerű lett, elsősorban a tizenévesek körében. A tini drámaként kategorizált négy évados sorozat azonban sokkal inkább a fiatalok hangján igyekszik komoly témákat körüljárni, mintsem a tipikus pubertáskori zűröket taglalni.

A norvég sorozat négy évadában mindig egy-egy témakör került a középpontba: az első évadban a párkapcsolati nehézségek, az identitás keresés és a magány került fókuszba, a második évadban az étkezési zavarok, a szexuális zaklatás és feminizmus problémáit járták körül, a harmadik évadban a homoszexualitásról, a mentális zavarokról és a vallásról esett szó, a befejező évad középpontjába pedig az iszlám vallás, a tiltott szerelem és az internetes zaklatás került.

A sorozat készítő minden témát egy-egy szereplő szemszögéből közvetített, így hétköznapivá, könnyebben érthetővé téve az adott problémát. A sorozat különlegessé volt továbbá, hogy minden évad előtt és közben a készítők több órás interjúkat készítettek a célközönség több személyével, hogy valóban reális képet adhassanak az adott témákról.

A széria másik nagy érdekessége a technikai megoldásban rejlik. A Skam tinédzserei ugyanis a valódi élet fiataljaihoz hasonlóan több különböző social média felületen is igen aktív és színes életet éltek, a sorozat készítői előszeretettel használták az egyes közösségi platformok bemutatását is: belehallgathattunk Skype beszélgetésbe, Messenger üzeneteket olvashattunk, Instagram videókat nézhettünk, Twitter bejegyzéseket lájkolhattunk a szereplőkkel együtt. A közösségi média ilyen aktív használatára még nem igen volt példa sem a filmes, sem sorozatbéli körökben, de ezen platformok központi ábrázolása igen egyedi összképet nyújtott a közönségnek, s természetesen befolyásolta az epizódok eseményeit is.

Az amerikai alkotók tehát kaptak egy biztos és már befutott alapot, melyre a SKAM Austin részeit felépíthetik.

A ma – stílusosan a sorozat hivatalos Facebook oldalára posztolt – két rövid rész igencsak azt a benyomást kelti, hogy az austini gimi fiataljai nagyon hasonló problémákkal küzdenek, mint norvég kortársaik.

Az első öt perces kisfilm nem sok eseménnyel szolgál, főleg a sorozat főszereplőivel ismerkedhetünk meg nagy vonalakban. Adott egy szerelmespár Megan és Marlon (az összehasonlítás kedvéért ők a norvég verzióban Eva és Jonas), valamint barátaik Tyler és Shay (ebből a néhány percből nem derül ki, melyikőjük személyesíti meg az osloi gimnázium Isakjét). Az első percekben feltűnik még Ingrid, akinek itt Abby a megfelelője.

A második rész ott folytatódik, ahol az első abbamaradt: Megan otthon próbál tanulni, de szülei veszekedése miatt nem tud. Megpróbálja felhívni Marlont, aki Tylerrel és Shayel töltötte a délutánt, de nem éri el. Videochaten beszél Shayel, aki semmit nem tud a fiúról, mivel már egy órája külön váltak. Eközben Marlon messengeren ír Megannak, hogy találkozzanak és a lány el is indul otthonról. Egy elég menő autóval leparkol Marlon kocsija mellett, mely után egy rövid szerelmi civódásnak lehetünk a tanúi, melynek mellékszálajként kiderül, hogy az első részben az iskola folyosóján lassítva sétáló Abby egykor Megan legjobb barátnője volt.

Az alig több mint tízperces bevezetőből nagyon úgy tűnik, hogy hasonlóan problémákat boncolgató részekre számíthatunk, annál is inkább, mert Julie Andem a osloi Skam megalkotója az írója és producere az austini skamnek is. Mégsem feltétlenül kell ugyanazokra a problémákra és fordulatokra számítani, az alkotók ugyanis azt ígérték, némileg elfognak rugaszkodni az európai szériától és sok-sok újdonsággal örvendeztetik majd meg a rajongókat.

A SKAM Austin szinopszisa mindenesetre a norvég sorozat értékeihez hasonló fontos szerepvállalásokról beszél: „A sorozat egy reális és hiteles képet fest az amerikai tinédzserek életéről. A SKAM valós személyek, igazi kapcsolatok és a közösségi média segítségével filter nélküli képet ad arról, mi jár a tinik fejében. A SKAM arról szól, hogy merjünk kiállni szégyenérzet nélkül akkor is, ha nem vagyunk éppen ‘népszerűek’ ”.

LOSER – TUESDAY 4/24/18 3:40PM CT

TUESDAY 4/24/18 3:40PM CT

Posted by SKAM Austin on 24. apríl 2018

BE AMAZING – TUESDAY 4/24/18 6:40PM CT

TUESDAY 4/24/18 6:40PM CT

Posted by SKAM Austin on 24. apríl 2018

(via: Dazed )

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás