Itt az utolsó lehetőséged, hogy ne maradj le a belga Balthazar kvintett koncertjéről

Avatar photo
2015.11.23., 21:23

A belga poprock sikersztori, az idén tízéves Balthazar tavasszal jelentette meg harmadik nagylemezét. A finom, elegáns kamarapopot játszó, három éve a Szigeten is fellépett kvintett a lemezt bemutató őszi európai turnéjába illesztette be az A38 Hajót. Előttük egy remek fiatal belga együttes, a Lohaus izzít be és lazít el.

A nyereményjáték lezárult!

61623

A dEUS óta lehet tudni, hogy a belga rock a kontinens egyik legjobbja, és ezt a képet csak erősíti a Magyarországon nem túl ismert, de hazájában és Hollandiában irgalmatlanul népszerű Balthazar. A tízéves kvintett hosszú vajúdás után, 2010-ben jelentette meg első nagylemezét, és a friss hang, a finom kamarapopba folkos, rockos elemeket csempésző elegáns dalok azonnal hatalmas sikert arattak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A két zeneszerző, Maarten Devoldere és Jinte Deprez azóta is sorozatban gyártják a jellegzetes, összetéveszthetetlen, mégsem egy kaptafára készülő Balthazar-slágereket. Elegáns, intim világ bontakozik ki ezekből a már-már éterien szárnyaló, mégis közvetlen dalokból. Mindehhez hozzátartozik, hogy a Balthazar egyáltalán nem fél vonósokat használni remekbe szabott popdalaiban – a végeredmény valami olyasmi, mintha Devendra Banhart találkozna a Tindersticksszel. Elegáns, érett, csodálatos popzene ez, a szó legjobb értelmében: okos, szép, felemelő és andalító. A Balthazar legutóbbi, márciusban megjelent Thin Walls című lemezét mutatja be az A38 Hajón.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Facebook-esemény

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás