Itt az új magyar Drake, aki élesben vázolja fel Kevinnek, hogy mi a szitu a körúti nagyfiúk szívében

2017.01.26., 23:42

Tavaly nyár végén durrantott a 14 éves Kevin, aki Drake Hotline Blingjét fordította magyarra, a vége pedig az lett, hogy a szép Magyarország egy emberként dúdolta azt, hogy „Régen a mobilomon híííívtáááál. Este, mikor un-csiiiiiz-táááál.”Az ügyesen megoldott tükörfordítás és a mutáló fejhang után újabb fordulatot vett a magyar hiphoppal ötvözött R&B nyavajája, és feltűnt a színtéren Baba Aziz is, aki egyelőre még ugyan egy félénk srácként, arc nélkül mutatja meg a Kevin hájpjára felült szimpatizánsoknak, hogy miről szól az igazi Drake-vonal valós magyar kontextusban, izzadt fordítás nélkül.

 
 

Tiltsál Föl című számával jelentkező titokzatos rapper egyébként nagy tisztelője Kevinnek, és ezzel mi sem akarjuk az első magyar Drake érdemét elvenni, de az olyan hálószobában barkácsolt, hipszter-R&B-re felhúzott freestyle-szövegek, mint a

“most minden jobb lesz, mert több pénzem van, befutottam, de mindig ugyanaz vagyok, bevásárlunk a Westendben majd bébe, a barátnőid féltékenyek lesznek”

amellett, hogy tényleg szennyek, tökéletesen életszagú szociolenyomatot adnak a körúti gyrosozók és használt mobilosok hangos miliőjének összetört szíveiről.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Annyit még megsúgunk, hogy Baba valójában egy belvárosi arab srác, aki nagyon tud szeretni, és nagyon szeretne szeretve is lenni. Nem véletlen utalás erre az Aziz név választása sem, ami a perzsa azizam szóból jön, és magyarul annyit tesz,

hogy kedvesem.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A belpesti éjszakában is otthonos mozgó, szomorú szívű rapper egyébként már egy kiterjedt életművet is feltolt a YouTube-oldalára, ahol mindhárom(!) számának magvas dalszövegeit sem volt rest bepötyögni iPhone hét pluszjáról.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás