Phenom'enon
2017.10.4., 16:23

Itt az új Magashegyi-videó, ami tényleg kitörölhetetlen

Pályafutásának eddigi talán legkülönlegesebb, de mindenképp leglátványosabb videóját készítette el a Magashegyi Underground zenekar aktuális, Itt leszel című dalára. A klip gondolatisága követi a zenekartól eddig megszokott utat: egy érzés, pillanat kibontását képi elemekkel – most azonban mindez sokkal erősebb és szürreálisabb képi világgal párosul, amelyben különleges helyszínek, igazi állatok és egy csipetnyi digitális utómunka vezeti a néző tekintetét.

“A klip az elválás pillanatát járja körbe, annak megélésével, de ugyanakkor tagadásával is – mesél a klipről a zenekar énekesnője, Bocskor Bíborka – Arra keres és talál választ, hogy vajon igazából elválhatunk-e valakitől, kitörölhetjük-e magunkból végleg a megélt csodát, a szerelmet.”

A dal zeneszerzője és producere Toldi Miklós, a csapat dobosa, a szöveget pedig régi barátjuk, Beck Zoli (30Y) jegyzi. A videót a legtapasztaltabb hazai klipkészítő, Galler András “Indián” rendezte, a zenekar és Bíborka arculatát évek óta meghatározó Zsólyomi Norbert divatfotós közreműködésével.

“Mindig örülök, ha olyan kérés talál meg, amikor a dal alapgondolatokkal, kreatív ötletekkel együtt érkezik, azaz a zenekarnak van mondanivalója, és képekben is gondolkodik a dalszövegek mellett – mesélt a Magashegyivel való közös munkáról a rendező, Galler András. – Izgalmas forgatás volt, három helyszínre költöztünk be egyetlen nap alatt, és tovább nehezítette a munkát az állatokkal (és idomítóikkal) közös felvételek. Az viszont nagy könnyebbség volt, hogy szereplőként lényegében csak Bíborkára kellett koncentrálni, ő pedig vérprofin viselt mindent, ami egy ilyen forgatással együtt jár, a sok átöltözést, a nyár közepi nagy meleget és az állatokkal való összeszokáshoz szükséges órákat. Amit a legjobban szerettem a klipben, hogy szürreális képvilágban, torzító optikákat használva, szimbólumokon keresztül mesélhettünk – és Bíborka jelenléte, tekintete a képeken még jobban ráerősít a mondanivalóra.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Magashegyi Underground a fesztiválszezon után sem áll le: ősszel klubturnéra megy, amelynek csúcspontja a november 25-i Akvárium Klubbeli fellépése lesz, ahol a megszokott, különleges látványvilággal és meglepetésekkel készül.

Címkék: , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás