Itt az ősszel érkező Grace Jones-dokumentumfilm előzetese

Hering András
2017.08.3., 17:16

Azután, hogy 2015-ben megjelent a művésznő I’ll Never Write My Memoirs című életrajza, majd tavaly az Afropunk fesztiválon viselt szettje (pontosabban annak hiánya röpítette címlapokra a veterán, de máig aktív előadóművészt), 2017 sem fog eltelni Jones-momentum mentesen.

Grace Jones

Már biztos, hogy 2017. október 25-én debütál az angol mozikban Sophie Fiennes rendező életrajzi dokumentumfilmje a stílusikon művésznőről Grace Jones: Bloodlight and Bami címmel, amiben a bloodlight szó a zenei stúdiók vörösen izzó fényére, a bami pedig a kenyérre, azaz a “mindennapi létünk legfontosabb anyagára” utal.

A film rövid leírásának szavaival élve a dokumentumfilm egy „több narratívás utazás a legendás énekesnő-előadóművész személyes és nyilvános megjelenésein át”, amiben olyan pillanataiban láthatjuk Jonest, ami majdnem olyan intim, mint amikor a testét mutatja meg a közönségének.

Fiennes több mint egy évtizeden keresztül működött együtt a jelenleg 68 éves Grace Jones-szal, hogy elkészüljön a koncertfelvételeket és a privát életében készült képanyagokat vegyítő filmet.

„Ez a projekt Grace-el egy igazi utazás volt végig a sárga köves úton.”

– jellemezte le közös munkájukat a rendező Grace Jones híres dublini koncertjeinek ideje alatt, melyekről szintén lesznek felvételek a filmben.

Grace Jones jamaicai származású amerikai modell, aki 1948-ban született Grace Mendoza néven. Első sikereit modellként érte el, ezt a népszerűséget kamatoztatta később a zeneiparban. 1984-ben a A One Man Show című száma Grammy-díjat kapott – legjobb női videó kategóriában -, de hangját nagyon sok kritika érte. Grace különleges egzotikus jamaicai származásának köszönheti, hogy csakhamar a fotósok és a divatszakemberek is felfigyeltek rá, nem sokkal később pedig már a leghíresebb magazinokban szerepelt, és karrierje egy csapásra beindult.

Grace magánélete többé-kevésbé a nyilvánosság előtt zajlott, bár ez aligha volt a díva ellenére. A ’70-es években hosszabb élettársi kapcsolat fűzte Jean-Paul Goude-hoz, akitől Paulo nevű fia is született. Goude sokat tett Grace jellegzetes imázsának kialakításáért: tőle származnak például a díva extravagáns öltözékei, és számos, ma már legendásnak mondható fotót is készített kedveséről, így például a Private Life és a Nightclubbing jól ismert borítófotóit.

Mint „diszkókirálynő”, Donna Summer és Amanda Lear legnagyobb riválisaként emlegették, noha énekhangjának hiányosságát számos kritika érte a sajtóban. Még időben műfajt váltott, mire a diszkónak leáldozott, már új imázsa volt, és új zenei világot képviselt. Az 1980-as évek első felében megjelent albumait az addig vele igen szigorú kritikusok is többnyire elismerően méltatták.

Címkék: , , ,

/ Követem a magazint!