Itt az első fejezet a Hey Honey! életéből

Avatar photo
2014.11.19., 12:23

Ismerős a név? Vagy csak dereng? Nem gond, a Hey Honey ugyanis egy teljesen új zenekar. Pontosabban egy lányduó. Németh Juci (korábbi Anima Sound System, Nemjuci és Budapest Bár) és Matisz Flóra (dalszerző) így, együtt, és senki más.

Hey Honey by Alexandrovna

Hey Honey by Alexandrovna

A két kiváló underground énekesnő minden dalban a hangszerek más-más kombinációjával teremti meg azt a kiemelkedően egyedi atmoszférát, melyet az egymást tökéletesen kiegészítő csodás hangjuk koronáz meg. A lányok dalaiban benne van a country, a rock, a pszichedélia, de a finomabb, soulos elemek is, sőt elektronikus zenei hatásokból merített alapokkal meg is táncoltatják a közönséget. A formáció az idei Fishing On Orfű fesztiválon debütált, és a nyár folyamán más nyári fesztiválokon is fellépett (pl. Kapolcs, Veszprém), Budapesten pedig a Toldi Klubban mutatkozott be. A koncerteken nagy szerepe van a Juci által tervezett, fából készült utazó paravánnak, ami igazán különleges intimitást csempész a koncerthangulatba.

És ha már koncert: a Hey Honey legközelebb november 20-án lesz élőben látható-hallható, a G3 (volt Gödör) klubban. Ez az alkalom azért is fontos a lányok számára, mert egyben EP-bemutatót is jelent – itt mutatják meg ugyanis legelőször a legelső hangzóanyagot a Hey Honeytól. A kislemez a helyszínen is kapható majd fizikai formában, online pedig a Recorder.hu felületén lehet vele ismerkedni.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás