Itt az Afterlife stúdióverziója az Arcade Fire-től

Avatar photo
2013.10.22., 13:15

Az október 28-án új albummal érkező Arcade Fire BBC Radio 1-on mutatta be Afterlife című új dalát, amit egyébként a múlt hónapban élőben is bemutatott a Saturday Night Live műsorában.

A zenekar a múlt pénteki, idei első saját koncertjén, Brooklynban egy titkos színpadon adta elő számait: habár a színpadot a terem kellős közepére állították, a zenekar egészórás műsorát színfalak mögött játszotta. Fél tíz tájékán a két éve feloszlott LCD Soundsystem frontembere, egyben az Arcade Fire következő albumán produceri munkát végző James Murphy jelent meg, s azt mondta: „Csak három tagot szeretnék a színpadon látni… Bemutatom a Reflektorokat!” – erre három papírmaséba öltözött zenész tűnt fel, akik aztán egy percnyi jam-elésbe kezdtek. Et követően a rajongók a terem bal oldalához, a kordonhoz tódultak, amikor is egy hatalmas fekete függöny omlott le, s szemek elé tárta a színpadot és a zenekar tagjait. Jött a legutóbb kiadott számuk, a Reflektor, melybe besegített a közönségből kiemelkedő, jelmezt viselő kórus is. A tízszámos koncerten nyolc új számot (Afterlife, Here Comes The Night Time, We Exist, Normal Person, Joan Of Arc, It’s Never Over, Flashbulb Eyes) és két régebbit hallhatott a közönség (Sprawl II, Neighborhood).

Az élő felvétel után nálunk is meghallgathatjátok a letisztult változatot:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás