Itt a világ első aszimmetrikus focipályájája, ahol a szabályok helyett csak az emberek fontosak

Avatar photo
2016.09.28., 13:46

Egyszerre négy, forradalmi alakú focipályát építettek, ami nem téglalap alakú, tehát újraértelmezi a futballmeccsek kivétel nélkül szabályos játékterületét. A sűrűn lakott bangkoki Khlong Toei kerületének közössége ezzel akarja bizonyítani, hogy az egyébként üres, de aszimmetrikus kültéri tereket egy kis fantáziával is ki lehet használni rekreációs és a közösségi kapcsolatokat építő céllal.

ap-thailand-unusual-football-field-02

A Magyarországon is megszokott 105 méter hosszúságú és 68 méter szélességű futballpályán túl az AP Thailand és a CJ WorX kollaborációjának és városrendezési projektjének keretén belül megtervezett szabálytalan alakú pályától azt remélik a bangkokiak, hogy felpezsdíti a kerület közösségi életét, valamint gazdagítja az emberek közötti személyes kapcsolatokat is.

 A szabálytalan alakú üres telkeken kialakított focipályák bemutatják a tervezők szemléleti meggyőződését is, hogy „a tér megváltoztathatja az ember életét”.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Görgess tovább, és nézd meg a bangkoki Khlong Toei kerületben rehabilitált négy, üres, de szabálytalan alakú közterületekre tervezett focipálya légifelvételét!

worlds-first-non-rectangular-football-field-designboom-r1

Egy üres telek előtte…

worlds-first-non-rectangular-football-field-designboom-r2

… és utána.

worlds-first-non-rectangular-football-field-designboom-r3

Ez is üres, és kihasználatlan…

worlds-first-non-rectangular-football-field-designboom-r4

… volt.

worlds-first-non-rectangular-football-field-designboom-r5

Apró területek, amik valaha kihaltak voltak.

worlds-first-non-rectangular-football-field-designboom-r6

De tettek a szabályokra, és megtöltötték élettel.

worlds-first-non-rectangular-football-field-designboom-r7

Bangkok sűrűn lakott kerületében lassan egy szöget sem lehet leejteni.

worlds-first-non-rectangular-football-field-designboom-r8

Mégis sikerült megoldani a közösségi terek rendezését.

worlds-first-non-rectangular-football-field-designboom-f1

A projekt célja, hogy megsokszorozza az emberi kapcsolatokat a közösségi terek segítségével.

[via Designboom]

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás