Itt a háttérsztori Janet Jackson ikonikus Rhythm Nation 1814 albumának fotózásáról

Avatar photo
2019.04.18., 11:37

Ez a lemez tette világhírű előadóművésszé Janet Jacksont, a borítót pedig Russell Peacock és Constance Hansen készítette, akik felidézték a 30 évvel ezelőtti fotózást.

Janet Jackson Rhythm Nation 1814 albumborító-fotó, 1989© Guzman

Janet a Control 1986-os sikere – amely egyúttal az áttörést is meghozta karrierjében – és a stúdió nyomása ellenére valami egészen mást szeretett volna alkotni. Valamit, amiben igazán hitt. Így született meg negyedik albuma, a Rhythm Nation 1814. A klasszikus rap műfajához nyúlt és olyan témák mellett állt ki, mint a faji megkülönböztetés, a fegyveres erőszak, a szegénység és a kábítószerrel való visszaélés. „Amikor a barátaimmal vagyok egy külön kis nemzetet alkotunk. Szeretjük a zenét és imádunk táncolni.” – nyilatkozta Miss Jackson egy korai interjúban. De hogy honnan jött a 1814-es szám? Egyrészt a R (Rythm) az angol ábécé 18. betűje, az N (Nation) pedig a 14. Másrészt Janet úgy érezte, hogy ez a dal az 1990-es évek himnusza lehet, Francis Scott Key pedig 1814-ben írta az amerikai himnuszt.

Szövegét Jackson írta, Jimmy Jam és Terry Lewis szerezte a zenét, amihez részletet használtak fel a Sly & the Family Stone Thank You (Falettinme Be Mice Elf Agin) című számából. A dal témája az, hogy a zene segítségével az emberek összefoghatnak a társadalmi igazságtalanságok ellen.

A Rhythm Nation elképesztő sikert aratott. Begyűjtött kilenc Grammy-jelölést, amiből kettőt díjra váltott. Többek között jelölték az Év Producerének is, a Grammy történelme során az első nőként. Ezek után nehéz elhinni, hogy a Guzman fotós páros, Constance Hansen és Russell Peacock, az album illusztrációit készítő kreatívok gyámoltalan kislányként emlékszik vissza az énekesnőre:

„Egy kedves arcú, ártatlan kislány állt előttem. Nem viselt sminket, és angyali hangon szólalt meg. Elkísérte az akkori barátja is” – idézi fel az első találkozásukat. Janet a kilencvenes években René Elizondo Jr. felesége volt, amit ügyesen titkoltak a nyilvánosság előtt. 37 dalt írtak együtt és néhány klipjét is ő rendezte.

Volt, hogy mindenki türelmét próbára tette a munka, hiszen Janet sminkje és haja öt óra alatt készült el.

„Addig René elvitt minket a vadonatúj Range Roverjével, amiben a Black Cat-et hallgattuk teljes hangerőn. Még ma is élénken él bennem, ahogy dübörögtek azok a sztereó hangszórók” – emlékszik vissza Russell.
„Amikor órákkal később megláttuk Janetet, összeállt a military stílus: a tölténytár, a haj, a fonás, a kulcstartó. Nagyon egyszerű volt az egész felvétel. Csak egy széket használtunk. Olyan volt, mintha egy előadást néznénk. Janet nem igényelt instrukciókat. Csak figyeltük. Voyeurisztikus volt az egész” – folytatja Constance.

Magáról az albumról eltérően vélekedik a házaspár. Constance nagy dolognak tartja, hogy Janet nőként ekkora elismerést vívott ki. Russell ezzel szemben úgy véli nem teljesen értékelte a közönség azt az üzenetet, amit az énekesnő közvetíteni szeretett volna. Szerinte azzal is meg kellett küzdenie az énekesnőnek, hogy ő Michael Jackson kishúga.

„Rendkívül önálló művész, ugyanakkor azt gondolom, hogy Michael befolyásolta” – teszi hozzá Russell. Abban viszont mindketten egyet értenek, hogy Janet kislányból igazi énekesnővé, hagyományos popsztárból ikonná vált, akinek többször is sikerült túlszárnyalnia bátyja sikereit. Nem véletlenül került idén beiktatásra a Rock & Roll Hall of Fame dicsőséges tagjai közé, amely díjátadó gáláján egész karrierjét felölelő beszédével csalt könnyet a jelenlévők szemeibe.

„Mint a család legfiatalabb tagja, elhatároztam, hogy önállóan fogom véghezvinni. De egymillió év múlva sem számítottam volna arra, hogy a testvéreim nyomdokaiba léphetek. És ma este, a kishúguk megcsinálta.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Köszönjük, Dazed!

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás