Itt a Daft Punk első 2017-es fellépésének dátuma

Avatar photo
2017.01.31., 16:38

2014-ben lépett utoljára a közönség elé a francia elektronikus zenei duó, ezért is nagy szenzáció, hogy hosszú évek és hónapok találgatásai után végre bejelentették következő fellépésük dátumát.

 
 

Tavaly augusztusban arról szóltak a hírek, hogy The Weeknd nem kisebb névvel, mint a Daft Punkkal készül közös zeneszerzésre. A hír igaznak bizonyult, ám joggal izgulhattunk, mi lesz a kollaboráció eredménye – nem rozsdásodtak-e be a robotfejűek? -, hiszen a Daft Punk a 2013-as Random Access Memories Grammy-díjat érő sikere óta nem alkotott semmi világmegváltót.

Az izgalmakat a francia elektronikus zenei duó és az etióp-kanadai zenész-producer szerelemgyereke, a Starboy megjelenése csillapította, ami Abęl Tesfaye aka The Weeknd november 25-én megjelent albumának címadó dala is lett.

A Daft Punk ugyan továbbra is hallgat saját munkáiról és terveiről,

annyi azonban már hivatalos, hogy a duó The Weeknddel kiegészülve fellép a február 12-én megrendezésre kerülő Grammy-díjkiosztó ceremónián.

Már nincs sok hátra a gáláig, de addig is megnézheted, hogy nézett ki a 2014-es Grammy-előadásuk Pharrellel és Stevie Wonderrel kiegészülve:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás