Irodalomcsempészet, punk, szamizdat, Rocky Romániában, ’68, cenzúra

Phenom'enon
2018.05.15., 20:52

Egy nemzedék törekvései, amely megváltoztatta fél Európa életét. Tizenhat film az egykori szocialista országok ellenkultúrájáról, Magyarországon először a Courage-Parevo Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon. Június 1-jén és 2-án a Premier Kultcaféban azok az elhallgatott történetek kapnak reflektorfényt, amelyek megteremtették a rendszerváltás lehetőségét ott, ahol ’88-ban még senki sem gondolta volna, hogy valaha véget ér a szocializmus.

 
 

A fesztiválra egész Kelet-Európából érkeztek filmek, kezdve a lengyel graffitis forradalmi mozgalmat feldolgozó alkotástól a magyar punk érát bemutató munkán át egészen a jugoszláv nonkonformizmust tárgyaló műig. Ezek a filmek többek egyszerű kordokumentumoknál: egy lázadó generáció pózoktól mentes, korántsem veszélytelen szerepvállalásait mutatják be emberi sorsokon keresztül. Arról beszélnek, hogy mitől került ki a forradalom az utcára, és mi közünk van nekünk mindehhez néhány évtized elmúltával.

 
 

A vetítéseken túl kísérőprogramok is közelebb hozzák a közönséget a témához: június 1-én egy kerekasztal beszélgetés nyitja meg a fesztivált, amelyen Szőnyei Tamás, Klaniczay Gábor, Legát Tibor, Ujj Zsuzsi és Oltai Kata Pándi Balázs moderálásával tárgyalja ki az ellenkultúra egykori és mai lehetőségeit, a fesztivál záróbuliján pedig a Toldiban tartandó underground poszt-szoci bulival szagolhatunk bele a rendszerváltás előtti földalatti mozgalmak zenei atmoszférájába. Fellép a poszt-jugo zenei kultúra kutatója, a horváth Labosh, a magyar crate digger kultúra kulcsfigurája, azaz Dj Shuaid, a szlovák kísérleti zenész Palmovka és Splatter, a Küss Mich duó egyik fele.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A fesztivál az EU felhívásra megalakult Courage-program keretében jön létre, amelynek célja, hogy összegyűjtse, és elérhetővé tegye az ellenkulturális mozgalmak hagyatékát. De a Courage több egy szimpla akadémiai projektnél. A csapat egy lehetőséget kínál arra, hogy másként gondolkodjunk ellenállásról, forradalomról, bűnösökről és áldozatokról. Olyat tanulhatunk gyűjteményükből, ami által mi is képesek lehetünk valódi társadalmi változásokat előidézni.

 
 

Online archívumban dolgozzák fel a résztvevő országok mindeddig kevéssé tárgyalt múltját, tananyagokat készítenek, kiállításokat szerveznek, és politikai ajánlásokat írnak. A programot Magyarország fogja össze, így a fesztivál is nálunk valósul meg először, mielőtt Prága, Bukarest, Varsó, az Egyesült Királyság és Németország felé venné az irányt. A Premier Kultcaféban vetített filmeket nemzetközi zsűri választotta ki, a legjobb rendezőnek választott alkotót pedig 1000 euró illeti majd meg a Dunatáj Alapítvány jóvoltából.

A program ingyenes. Minden filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítenek.

Részletes program
Facebook-esemény

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás