John The Valiant – „Bizonyítanom kellett a közönség számára.”

Avatar photo
2011.04.9., 0:50
Puskás Ádámnak amennyivel könnyebb, pont annyival nehezebb helyzete van azáltal, hogy bátyja (Puskás Peti) egyengeti útjait. A kettőjük kapcsolatáról, de elsősorban Ádámról tudhatunk meg kicsit többet.
Hogy érzed előnyt vagy hátrányt jelent neked, hogy bátyád (Puskás Peti) is úgymond szakmabeli, bár énekesként kamatoztatja tehetségét? Befolyásolt-e az a tény, hogy Ő már benne volt akkor a médiában és így egy lépéssel előrébb indulhattál általa?

Peti által azért egy lépéssel előrébb voltam a szakmában mint nélküle, nem hazudok, ez így van. Ő már jópár éve benne volt a szakmában, megvolt az ismeretségi köre én pedig egy újonnan kikerült lemezlovas voltam, céltalanul bolyongva és még a zenei stílusom is kiforróban volt. Peti egy utat tudott mutatni nekem és én úgy érzem, hogy ezt sikerült kihasználnom, sokat köszönhetek neki. Másrészről a zenei közönség akiknek a Thrasher és hasonló bulikban játszom egy teljesen más zenei irányzatot követelnek meg, amit jómagam is imádok (Electro, Dubstep, Breaks, Complextro). Így a legelső buliban is bizonyítanom kellett a közönségnek, úgy érzem sikeresen teljesítettem. Összefoglalva a karrierem megdobta, de emellett folyamatosan bizonyítanom is kell.

Lassan egy éve, hogy láthattuk első klipedet a magyar zenei csatornán (Viva). Gondolkozol esetleg, hogy egyéni klippekkel is előrukkolsz a featuringek mellett?

Egyelőre még nem gondolkoztam ilyenen, mostanában viszont erősen belehúztam a dubstep/electro számok készítésbe, amivel egész jól haladok, így hamarosan lesz egy pár megjelenés, illetve készítünk egy közös számot Stereo Killaz-al is.

Második klipped a Holdfény elég szépen kúszik felfelé a zenei csatornák toplistáin és a kölönböző zenei megosztó oldalakon is nagyon pozitív visszajelzéseket kap. Tudnál pár mondatot mondani a klipp kulisszatitkairól?

A klipet Peti rendezte, így a kapott kép és a környezet mind az Ő és “stábjának” érdeme. Kiszeretném emelni a két táncost és a koreográfust: Kurucz Sándor, a koreográfus, Kelemen Katalin és Baranya Dávid pedig a táncospár. A klipben megannyi ellentét összefonódik, Peti énekhangja és az én alapom, a kapott zene és a kortárs tánc, mégis egy harmonizáló képet kapunk. (És akkor még filozófiai gondolatokba bele se mentem).

A legelső buliban is bizonyítanom kellett a közönségnek.

Mint tudjuk te melegítetted be a közönséget a Stúdióban a Thrasher/Skrillex bulin. Hogy érzed milyen hatással vannak a zenei karrieredre a újonnan szerveződött bulisorozatok mint pl.: Thrasher, Otherside

Én remélem, hogy nagyon nagy hatással lesz rám a Thrasher, ha minden jól megy rezidensként üzemelhetek az általuk szervezett bulikon. Nekem jelenleg forradalmi látomásaim vannak, én úgy érzem, (és nagyon bízom benne) hogy a kialakuló zenei stílusok, illetve annak közönsége egy olyan lázadó generáció ami majdnem, hogy minden évtizedben előbukkan. Volt Elvis, Beatles, Rolling Stones, Led Zeppelin (és még nagyon sok más banda/előadó) akik olyan hatással voltak a közönségre, ami az adott időszakban új volt. Lázadtak, őrjöngtek, kiadtak magukból mindent. Szerintem most az elektronikus zene lázadó generációja jött el, ami fittyet hány mindenre és mindenkire. Ez esetben viszont nem kifejezetten egy előadó fogja vezetni a fiatalokat, hanem a stílus egészében, ehhez szeretnék én is tartozni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Még nem esett szó a zenei ízlésedről. Milyen zenei irányzatokat kedvelsz, és milyen zenei stílusokban mozogsz otthonosan?

A szettjeim többségében Complextro hallható (új, főleg Brazíliában elterjedt stílus mint például Dirtyloud,Porter Robinson, Cold Blank, Ftampa, Alexmind, DarthandVader) de játszok Breakbeatet és Dubstepet is. Utóbbi kettőből inkább a teljesen szétszabdalt, veretős zenéket bírom. Szóval jó pár stílussal lehet találkozni a műsorom alatt, de azt soha nem szerettem ha a stílusok közötti váltásoknál a műsorban törés áll be, nem illik oda. Ezért mindig törekszem arra, hogy legyen egy “témája” a szettemnek, egy közös “hang”, ami végigkíséri az egész mixemet és ami végül egy teljes művé teszi azt.

Zárszóként: Ha jól tudom a Thrasher vidéki állomásain is a lemezjátszók mögött fogsz állni. Mikor és hol találkozhatunk veled?

Debrecenben, Április 30.-án a Home-ban, már nagyon várom hiszen a Robotrockkal és StereoKillazzal zenélhetek együtt. Egyelőre ennyi, a többi dátum még nem derült ki.

Szerző: Bardos Áron

Címkék:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás