Intenzív és színes, stílusokra való tekintet nélkül összeálló lemez érkezett a Hippikillertől

phenom'enon
2020.07.14., 19:52

Új albummal jött ki a Hippikiller, az újságíró-szerkesztőként és Majdnem Híres Rocksuli-társalapítóként is ismert Bihari Balázs (BB) szólóprojekt-zenekara, amely eredetileg tavaszi szólóturnéja idején, márciusban adta volna ki albumát egy videóval megspékelve, de az ismert járványügyi okok miatt mindez elmaradt és eltolódott. A köztes időszakot beárnyékolta BB kollégája, egyik állandó szerzőtársa, Najmányi László nemrég bekövetkezett halála, aki két dalszöveget is írt a Deleted Pictures című albumra.

 
 

A Deleted Pictures lehetne akár EP vagy minialbum is, de valójában annak szellemében vált egy mindössze kb. 30 perces anyaggá, mert régebben a klasszikus vinylek is nagyjából ilyen rövidebb játékidejűek voltak. Bihari Balázs elmondta, miért preferálja a kevésbé hosszú hanganyagokat és koncerteket:

Egyébként tényleg szeretem ezt a kompakt formátumot, koncertezéskor is kifejezetten kedvelem az ilyen rövid etapokat, 30-40-50 perces fellépéseket, hiszen jól lehet, egészen pontosan muszáj sűríteni. A Deleted Pictures albumnak is szerintem ez áll jól, ettől működhet, de persze ezt nem az én dolgom eldönteni. Nekem csak annyi célom volt, hogy egy kifejezetten intenzív és színes albumot készítsek, tekintet nélkül a stílusokra.

 
 

A Deleted Pictures címének jelentéséről így mesélt BB:

A lemez címe többrétegű. Első asszociációként utalhat akár arra is, hogyan próbáljuk úgy begyógyítani sebeinket, hogy láthatatlanná tesszük a múltat, mintha meg sem történt volna. Az album nyitódala, a Forgotten Man a nemrég elhunyt Najmányi László szövegére készült Csányi Rita (The Anahit) és Gerdesits Faszi közreműködésével, amelyet még 1988-ban írt New Yorkban, és most bármennyire is relatíve sokat beszélnek róla halála kapcsán, számomra kicsit ő a Forgotten Man. Összesen nyolc közös számot írtunk, tudtam, hogy nincs jól, de nem gondoltam volna, hogy ez és a God Has Left and Satan’s Too lesz a két posztumusz felvételünk.

A lemezen a koncertező Hippikiller eredeti felállásából közreműködik Gerdesits Faszi és Mezei András, egy dalban feltűnik az The Anahit vezetője, Csányi Rita. A teljes albumot BB producerelte, melyben segítségére volt Philipp László, Schram Dávid és Vastag “Vasti” Gábor.

A Deleted Pictures alább meghallgatható, valamint elérhető az ismert streamingfelületeken:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Hippikiller legközelebb várhatóan ősszel koncertezik az Intim Torna Illegál társaságában, pótolva a félbeszakadt tavaszi turnét, és remélhetőleg az eredeti, Gerdesits-Mezei-Bihari felállásban.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás